A történet az 1910-es években kezdődik, majd hitelesen végigkíséri a nagy háború éveit. Megpróbáltatásokkal terhes időszak volt, ahol apáink, nagyapáink, őseink hősiesen helytálltak a történelem viharos időszakában.. A szereplők a képzelet szüleményei, de valós történelmi személyek is megjelennek a hiteles történelmi helyszíneken és események sodrásában. A főszereplő Lukács Huba ezredes kemény egyéniség, aki felsőbbrendűségi érzése miatt képtelen kimutatni az érzéseit. 1914-ben lángba borul a világ. A háború eseményei olyan megpróbáltatások elé állítják, amit korábban elképzelni sem tudott. Orosz fogságba kerül, évek múltán érkezik haza, a megcsonkított hazába. Az események hatására Lukács Huba egyéniségéről, mint a jég olvad le a külső látszat, és az olvasó megláthatja magát az érző embert.
Megjegyzés: A regény korlátozott pédányszámban könyvesboltokban még kapható, de interneten is megrendelhető
A regény keletkezésének története
Minden fellelhető írástechnikai cikkeket, könyveket elolvastam, miközben régi gyerekkori történeteket, rövid novellákat írtam. Szeretem a kihívásokat, a megmérettetést, ezért pályázatokra nyújtottam be a munkáimat. Egy pályázatra benyújtott írásomra a férjem, aki a segítőtársam is a munkáimban, adatgyűjtésben és nagy segítség a számítástechnika világában is, hívta fel a figyelmemet, hogy ebben a történetben sokkal több lehetőség van, minthogy csupán egy novella legyen, hiszen ez a mi magyar történelmünk, ahol apáink, nagyapáink híven helytálltak.
Elgondolkodtam a felvetésén, és eltöprengtem azon, hogy mi legyen a történet kezdő időpontja. Erre vonatkozóan arra jutottam, hogy a nagy világégés előtti időpontra teszem a történet kezdetét. Hónapokig olvastam a férjem által letöltött anyagokat, és olyan szerencsében volt részem, hogy találtam egy riportfilmet, amiben élő szemtanuk számoltak be a nagy háborúról. Megdöbbentő volt a számomra szembesülni azokkal a dolgokkal, amik a kortársaimnak és az utánunk jövő nemzedéknek hiányoztak a történelemkönyvük lapjaiból.
A mi magyar történelmünk, ahol az anyai nagyapám is harcolt Doberdónál, ahonnan tüdőlövéssel érkezett haza. Ámbár nem ismerhettem, de az ő emlékére írtam meg ezt a könyvet.
A regényben felbukkannak történelmi személyiségek, ám a főszereplő és az őt körülvevő emberek képzeletbeli személyek. A főszereplő karaktere az elején még nekem sem volt színpatikus. Elgondolkodtam azon, ha nekem sem szerethető, akkor az olvasók sem fogják megkedvelni. Viszont rájöttem arra, hogy mégis a legjobb választás az ő személyisége, mert emberileg ő mehet át a legtöbb változáson, fejlődésen, másrészt féri főszereplő illett a történethez, ami a számomra szintén kihívást jelentett. A férjem folyamatosan olvasta, javította a kibontakozó történetet. Szigorúan számon kérte a történelmi események, helyszínek, időrend hitelességet, ami még több kutatást vett igénybe. A kor hangulatának megragadásához sok archivált újságot elolvastam, kutattam a korabeli ruhaviselet, a beszédmód, a megszólítások hitelességéhez. Az archivált Egri újságban találtam egy cikket a francia tanárnőről, aki valóban létezett és a regényemben is szerepeltetek. Szintén ebből az egri újságból sokat megtudtam az akkor élt egri emberekről, érdekes volt megismerni az értékrendjüket, az életüket. Zsiga alakját szükségesnek éreztem megalkotni, egyrészt a történetet igényel egy kíváncsi, jóakaratú figurát, másrészt egy társadalmi réteget képvisel, ami nem hagyható ki. A sok ismeretanyag segített életre kelteni az akkori világot, és bátran mondhatom, akkor már a történet önmagát írta, csak a gyeplőt kellett tartanom, hogy jó irányba haladjon a történet.
A helyszínek megválasztásánál, mivel nem vagyok egy világlátott ember, képeket, kisfilmeket néztem, lehetőleg korabeli felvételeket. A képek egyébként inspirálnak engem az írásra. Egy kedves olvasóm mondta, hogy Erdély pont olyan, mint amilyennek leírtam. Úgy érzem, ennél nagyobb dicséret nem kell. Egy másik olvasómnak az volt a véleménye, hogy számára már Trianon egy lerágott csont volt, viszont a könyvet olvasva kitágult a látóköre, megértette, mit is éreztek az egyszerű emberek akkor.
A regény megírása egy év áldozatos, türelmes, kitartó munkát vett igénybe. Sokat köszönhetek a férjemnek, a testvéremnek, a barátaimnak, akik előzetesen olvasták. A férjem mindig hitte, hogy amit csinálok, az jó és értékes. Ő a hitén kívül is nagyon sokat segített. Nem csak az anyaggyűjtésben, hanem szerkesztette és lektorálta az írásaimat. Felhívta a figyelmemet a hibáimra, amit rendszerint kis duzzogás után, amikor átgondoltam, el is fogadtam. Szemet hunyt, ha leégettem az ebédet, mert csak egy mondatot akartam leírni, és megszűnt számomra a világ. A testvéremmel sokszor órákig beszélgettünk telefonon. Ő hívta fel egy-egy kifejezésre a figyelmemet, ami sokkal jobban odaillett a történetbe. Sokszor megnevetett a humoros hangvételével. Valóban igaza van, mert a magyar nyelvnek rendkívül változatos tárháza van, és sokszor rácsodálkozom, hogy egy-egy apró változtatás milyen gazdaggá tehet egy szöveget. Felhívta a figyelmemet, ha véleményeket kaptam az olvasóktól, hogy kötelességem a tudásom legjavát adni. Itt kell még megemlítenem, az internetre feltett írásaim fogadtatását az ismerőseim körében, akik lelkesítettek, biztattak, bíztak bennem. Köszönöm mindenkinek.
Miután úgy gondoltam, hogy részemről készen van a regény, (ezt persze nemigen mondhatja egy elsőkönyves író, mert tudvalevő mindig talál az ember javítanivalót, még a többkötetes íróknak is szüksége van egy kívülálló, szakértő véleményére) úgy éreztem néhány oldalt elküldök Nádasi Krisznek véleményezésre. Egyrészt megbízom a szakértelmében, mert rendszeresen olvasom az írástechnikai útmutatásait és úgy érzem, a megjelent könyvéből is (Hogyan írjunk könyvet) sokat tanultam. A válasza kedvező volt a történettel kapcsolatosan, és az útmutatásai alapján pontot tehettem a történetre.
Köszönöm azoknak, akik segitő támogatásukkal végig kísérték a munkámat.
A könyvkiadásig vezető út gyötrelmes minden kezdő írónak. A férjem biztatott, hogy szerzői kiadásban adjuk ki, de a számomra ez nem volt opció. Véleményem szerint sok értékes történet kallódik el, a kéziratok túlkínálatában, és a magánkiadások özönében kötnek ki a sok gyenge írással együtt.
A regényt a trianoni békeparancs századik évfordulójára szerettem volna megjelentetni. Nem volt gyakorlatom kiadót keresni. Sajnos közbe jött a pandémia. Míg 2019. év végén több kiadó is jelezte, hogy érdekli a történet, már a 2020. év elején sorra jöttek a nemleges válaszok, a kitérő magyarázatok, vagy a válasz nélkül hagyott levelek. A kiadó keresése egy kezdő írónak egyébként is rögös út. Több év telhet el, amíg a kiadó megtalálja a történetet, vagy a történet találja meg a kiadóját. Sokszor a kiadók még a szinopszist sem olvassák el, mert ma hazánkban nagyon sokan írnak, és az olvasás ebben a rohanó világban sajnos háttérbe szorul. Végre 2021. év elején egy jó nevű kiadó érdeklődött a történet iránt. Reménykedve vártam három hónapot. Nem voltam csalódott, mert alapvetően türelmes ember vagyok, és végig hittem abban, hogy egyszer a történetem eljut az olvasókig. Három hónapi kényszerű várakozás után kaptam egy telefonhívást Farkas Csabától a Szülőföld Könyvkiadó vezetőjétől, hogy érdekli a történet. Mondtam neki, hogy le kell zárnom egy másik kiadóval a regényem sorsát. A lelkesedése magával ragadott, és mivel szombathelyi a kiadó, és ő azon a hét végén Debrecenben járt, eljött Egerbe. A Dobó téren találkoztunk, maszkban volt még mindenki. Szerintem nincsenek véletlenek, egy regény sorsára a gondviselés teszi rá a pontot. Kaotikus érzés volt a kinyomtatott regényemet a kezemben tartani. Egyrészt szerettem volna csendesen visszahúzódni, másrészt szerettem volna világgá kiáltani, hogy a bakancslistám ezen pontját elértem, elértük azokkal, akik végig bíztak bennem.
Sok tapasztalatot szereztem a regény megjelenése óta. Vannak, akik örömmel olvassák (ez az én táborom), és vannak, akik kételkednek, vagy hallgatnak, mintha nem is jelent volna meg ez a regény. A meglepetések is bőven értek az út során. A fiaim nem fogadták túl nagy lelkesedéssel az eseményeket. Most már tudom, hogy féltettek ettől a világtól, aminek részese lettem, féltettek, ha csalódás ér nem tudnak megvédeni. Már tudom, hogy mitől féltettek, és miért.
Véleményem szerint, azok vegyék meg a könyveimet, akik szeretnek olvasni, ne úgy vegyék meg, hogy kegyet gyakorolnak felém, vagy feltételhez kötik. Igaz ilyen csak egy ismerősömnél fordult elő. Kevés marketinget kapott a regényem, de eljutott a könyvesboltokba, könyvtárakba, és nem magánkiadásban jelent meg, ami mindenképpen értékelendő.
Itt idézném Regős Mátyás íróval készült riport egy mondatát, amit nagyon találónak éreztem: „A művészek, írók egy jó része toprongyos, magatehetetlen, önmenedzselés terén már-már önsorsrontó figura. Esetleg lusta is, vagy hiú az ilyesmihez.” (Idézet az Irodalmi Jelenből Regős Mátyással készült riportból). Én számtalanszor éreztem úgy, hogy át kell lépnem a saját korlátaimat, mert alapvetően egy zárkózott ember vagyok.
Nos, ha valaki azt gondolná, hogy ez egy sétagalopp és egy irigyesre méltó állapot, akkor nagyon téved. Az út teli van bizonytalansággal, kétséggel, alázatos szolgálattal az írás szépsége iránt, mert hiszen az ember mindig fejlődni szeretne, többre és jobbra vágyik, ez élteti.