A számkivetett

Baggi az Ördög sziklánál ült, a lábát a szakadék szélén lóbálta. Már kétszer leugrott a mélyen elterülő öböl vizébe. Mindig sikeresen érkezett a mélybe, és mindig szerencsésen kiúszott az öböl partjára. Úgy érezte legyőzte a félelmét, legyőzte az alatta tátongó mélységet. Visszaemlékezett arra a napra, amikor Alf legidősebb fiával, Daggal küzdött itt, amikor Dag a szikla peremére szorította őt, majd egy doronggal lelökte a mélybe. A zuhanás egy pillanat volt csupán, ő az öböl vizébe esett, majd a víz fenekén találta magát. Páni félelem lett úrrá rajta, amíg a lába szilárd talajt nem ért, majd elrugaszkodott és sikerült feljutnia a víz felszínére, de újra magával rántotta a mélység. Egy ideig a víz alatt úszott, feljött a felszínre, mély levegőt vett és tovább úszott, egészen a partig. Remegett az átélt rémülettől. Szerencsére nem látta senki, mert értéktelen, gyáva harcosnak kiáltotta volna ki a törzs. Azóta rendszeresen gyakorolta az ugrást. Elmúlt a félelme, elmúltak a lidérces álmai, és a zuhanás szabadságérzettel töltötte el.

Felállt, a szikla szélére ment és újra ugrott, most is szerencsésen kijutott a partra. Hosszúra nőtt, két varkocsba font hajából kicsavarta a vizet, nekidöntötte a hátát egy sziklának és élvezte a bágyadt, délutáni napsütést. Nézte a végtelennek tűnő víztükör ragyogását. A távolban egy közeledő viking flottát pillantott meg. Felugrott, a kezét a homlokához emelte. Nagyot dobbant a szíve, amikor megpillantotta az apja által készített vitorlát. Már egy éve elindult a flotta, és senki nem tudta miért nem érkezett meg a tél beállta előtt. Rendszeresen rendeztek rituális szertartást a tengerparton, kérve az isteneket, hogy segítse haza őket. Baggi sokat lődörgött a tengerparton, az Ördög sziklánál a végtelen kékséget bámulva, és abban reménykedett, hogy megpillantja a hajókat. Nemsokára kivehető volt az apja robusztus alakja, amint a teherszállító hajó orránál állt. Amikor közel ért a hajó, Baggi odafutott a parthoz, és segített a legénységnek kihúzni a hajót a partra.

Az apja kiadta az embereknek a parancsot, egy ládát a vállára emelt, kezébe vette a kötelet, amin egy fiatal gyereklányt összekötözött kézzel vonszolt maga mögött.

Szerette volna átölelni Hakont, de ezek a mozdulatok elárulták volna az érzéseit. Nem akarta a gyengeségét felfedni senki előtt, főleg meg az apja előtt nem.

– Nehéz utunk volt, idegen tájakon kalandoztunk, de hála az isteneknek, hogy ha megfogyatkozva is, de hazai földre léphettünk. Majd a thingen sorban mindent elmesélek.

– Majd megtudod – válaszolta Hakon, és megrántotta a kötelet. A lány a kötél végén a földre esett, Hakon így vonszolta magával egy darabig.

Gyalog indultak haza. Az a félórácska volt az övék, amíg meg nem látták a település első házait. Baggi felnézett a még mindig egy fél fejjel magasabb apjára. A fiú ezen a nyáron rendkívül sokat nőtt, a ház falában vésett rovátkák is ezt bizonyították. Talán egy év és én is olyan magas leszek, mint az apám – gondolta.

– A tavasszal férfivá avatnak téged is – mondta Hakon nem kevés büszkeséggel a hangjában. – Nem félek attól, hogy szégyent hozol rám. Két év hajóút vár rád, többnyire az én felügyeletemmel.

A lány újra elesett a porban. Hakon mérgesen mordult rá, mire a lány feltápászkodott.

– Hogy szaporodott a nyáj? – érdeklődött Hakon. Baggi büszkén sorolta, mennyi báránnyal, kecskével gyarapodott az állatállomány az apja távolléte alatt.

Baggi arca elkomorodott, és lehajtotta a fejét. Sűrű szőke varkocsa eltakarta az arca egy részét. Hakon felemelte a fiú állát és a tengerkék szemébe nézett. Mindig elcsodálkozott, hogy Baggi arcán egyetlen szeplő sem mutatkozott, a bőre sima érintésű, mint Urdnak volt, de már orra alatt jól láthatóan pelyhedzett a bajusza. – Hiszen már tizenöt nyár telt el azóta – gondolta Hakon. Eltűnődött az idő múlásán.

– Nem tudjuk mi azt, mi csak azt látjuk, hogy mindig gazdag zsákmánnyal tér haza. Ő is távol volt egészen egy évig. Már az új hajóját is megépíttette az ácsokkal. Mostanában nagyon sokat jár a törvénytudóhoz, az hírlik, hogy ő akar a nyomdokaiba lépni, mivel szent meggyőződése volt, hogy nem térsz vissza.

Hakon nem válaszolt, összehúzta a szemöldökét és haragosan nézett maga elé.

– De egészséges, erős. Mindenki azt mondja, lehet, hogy többet ér, mint egy fiú – mondta Baggi, és fürkésző pillantással nézett fel Hakonra.

– Úgy látszik, Frigg istenasszony soha nem bocsájt meg nekem, és te leszel az egyetlen fiam.

Némán mentek egy darabig egymás mellett. Hakon összevonta a szemöldökét, és a gondolataiba mélyedt. Az jutott eszébe, hogy Ailát kellene feláldoznia, talán ezzel kiengesztelné Frigg istenasszonyt, de egy láthatatlan, megmagyarázhatatlan szál kötötte Ailához. Minél inkább tudatosult benne az asszony iránt a gyengesége és az asszony érzéketlensége iránta, annál inkább gyűlölte Ailát.

– Miért is áldották volna meg? – morogta maga elé meredve Hakon, – hiszen hozzá sem értem azóta.

– Fiút szült néhány hete – válaszolta Baggi, és azonnal meg is bánta. Hakon arca hamuszürkévé vált.

– Ó az átkozott – mordult el Hakon és magához rántotta a magával vonszolt gyereklányt és belerúgott.

Csendesen poroszkáltak tovább az úton. Bagginak eszébe jutott anyja barátsága a Csuhással, akit az apja hozott magával a kolostorból rabszolgának. Nem lehetett nem észrevenni, hogy sok időt töltenek együtt az öbölben. Egyszer utánuk lopózott, és kifigyelte őket. Letérdeltek egy sziklán, és összekulcsol kézzel idegen imát mormoltak. Nem volt ebben semmi különös, de sajnos Brenda is tudomást szerzett róla. A Csuhást még keményebb munkára ítélte. A többi rabszolgának rendes ellátást biztosított. Nem éheztette, nem verette meg őket indokolatlanul. Gerdhez is emberséges volt, mert megengedte, hogy Hakon távolléte alatt az akolban háljon Isakkal. Baggi visszaemlékezett arra, amikor Gerd megcsókolta Brenda lábát, mert hálás volt a boldogságért, amit Brenda tett lehetővé a számukra. Amióta Gerd megszülte a kisfiát, Brenda csak annyit jegyzett meg csupán, ez az ügy már Hakonra tartozik.

Vele és Ailával más volt a helyzet. Baggi maga előtt látta, hogy Brenda az anyja haját a csuklójára tekeri, és végigvonszolja a házon. Bagginak önkéntelenül is ökölbe szorult a keze. Legyen bármi is, ami bosszantja Brendát, mindig rajta, vagy Ailán tölti ki a fékezhetetlen haragját.

Baggi biztos volt benne, hogy Brenda felnagyítva elmondja a Csuhás ügyét az apjának. Megköszörülte a torkát, mert úgy érezte, hogy berozsdásodott. Az apja kérdően nézett rá. Most kellene elmondani, hogy mennyire megváltozott itt az élet, mióta Brenda viszi az ügyeket Hakon távolléte alatt, azonban ő mégsem tudott megszólalni.

Már látni lehetett a földjeiken békésen legelésző birkákat, kecskéket, a földet turkáló disznókat, és még mindig nem tudta, hogyan hozza szóba ezt az ügyet. Amint közelebb értek, már felismerhetővé váltak a földeken dolgozó emberek is. Brenda is velük dolgozott. A ruhája alját az övéhez gyűrte. Erős vádliján kidudorodtak az izmok. Terpeszállásban állt, és a Csuhást figyelte. A Csuhás egy terménnyel alaposan megrakott zsákot próbált a vállára emelni. A lesoványodott férfi rogyadozó léptekkel vitte a nehéz terhet, de néhány lépés után elesett vele. Brenda meglóbálta a szögekkel kivert bőrkorbácsot és végigvágott a Csuhás hátán. Brenda arcán széles mosoly terült el, amikor megpillantotta Hakont, és elindult felé.

Baggi érezte, hogy elszalasztotta az egyetlen alkalmat, hogy beszéljen az apjával, és fájtak neki a ki nem mondott szavak, úgy érezte cserben hagyta az anyját és Gerdet is.

– Látod, jól gazdája vagy a birtoknak – mondta behízelgő hangon Brenda, amit odaért hozzájuk.

– A gyalázatos – hördült fel Hakon. Eszébe jutott Alf flottájával a találkozása egy kis szigeten. Alf feltűnően nyájas volt vele. Ittak. Talán túl sokat is. Furcsa szokatlan ízű volt az Alf által kínált ital. Amikor kábulatából magához tért, Alf flottájának és a napkőnek már hűlt helyét találta. Alf nyomába eredtek, de eltévesztették az irányt. A jég fogságába kerültek a télen. Tavasszal elindultak délre, és nagy nehezen eljutottak a Kerek városig. Ott pillantotta meg Alfot, egy kufárral alkudozni, de mire odaért, a testvére már eltűnt a sátrak között. A kufár azt mondta neki, hogy van valamije, ami talán érdekelheti őt. Ő bólintott, és a kufár elővette a napkövet. Hosszas huzavona után sikerült megalkudniuk. Ő mindenét odaígérte a kőért. A kalmár elégedetten dörzsölte össze a tenyerét, amikor lementek a hajóhoz a portékáért. Úgy érezte, a pofájába tudná mártani az öklét, de uralkodott magán. Még aranyat ígért a kalmárnak, ha elárulja, honnan van a kő, de az némán rázta meg a fejét. A kalmár menedéket keresve nézett szét, de ő megragadta a kalmár grabancát és leláncolta az evezősök padjához, de az a ványadt, sunyi alak elpusztult az úton. Vele akarta bizonyítani, hogy Alf a lopás vétségét követte el ellene.

– Elmegyek a törvénytudóhoz – szólalt meg halkan Baggi, miután úgy érezte ő itt már felesleges.

– Menj csak fiam, menj – válaszolta Hakon, de nem nézett Baggira. Hakon már Brenda mondanivalóját hallgatta a gazdaságról, a szaporulatról.

Baggi előrefutott, hogy hírül vigye az apja érkezését. Feltámadt a szél, és Baggi már messziről érezte a levegőben kevergő füst szagát. Az anyja és Gerd halat beleztek az udvaron, majd egy részét a füstölőre tették, a másik részét alaposan besózták. Az egyik droid egy nagy edény zöldséget készített elő, hogy ecettel tartósítsák. Baggi nézte az anyja sótól kimart kezét, és keserűséget érzett. Tudatta velük, hogy az apja hazaérkezett. Mindkét nő egy pillanatra abbahagyta a munkát.

Kiült az arcukra a félelem. Gerd tekintete rémülten kereste Isak pillantását, aki tőlük nem messze egy birkát nyúzott. Találkozott a pillantásuk, majd Isak megfordult és folytatta a munkát. Meztelen felsőtestén, már nem volt egy tenyérnyi ép hely sem, ami ne viselte volna a korbácsok nyomát.

A télnek van értelme, végre ezt a telet itthon tölti apám – gondolta Baggi, amikor már a törvénytudó háza felé bandukolt. Brenda ilyenkor az apjával van elfoglalva, és kissé lecsillapodik a végtelen gyűlölete Aila, Gerd és őiránta is. Csak olyankor néz vérben forduló szemmel Gerdre, ha az apjuk nagy ritkán vele hál.

Bagginak eszébe jutottak a téli éjszakák. Mind a nagyházban aludtak. Sokszor hallott nyüszítő, vagy éles sikolyokat. Ezeket a hangokat eleinte nem tudta mire vélni, de hozzászokott, ezek is a hosszú téli éjszakához tartoztak. Amikor végre csend lett, Brenda hajnalig mormogott, kérlelte Frigg Istennőt, hogy fiúval áldja meg őt. Minél több lányt szült Brenda, rá egyre jobban haragudott. Mégis neki az volt a legrosszabb, ahogyan az anyjával bánt Hakon távolléte alatt. Szerette volna elvinni innen az anyját, a nagy folyón át a szárazföld belsejébe, ahonnan valamikor az apja magával hozta.

Olafot pillantotta meg az úton. A fiú arcán széles mosoly terült el, amikor megpillantotta Baggit.

A törvénytudó a kapuban állt, már várta Baggit. Morózus arccal nézte a fiúkat, majd rámordult Olafra:

– Már a droidok sem tudják a dolgukat és a helyüket sem. Meg kell fenyítenem ezt a fiút – morogta a törvénytudó.

– Ő nem szabad ember és soha nem is lesz az, droid szülte – húzta össze a szemöldökét mérgesen a törvénytudó.

Bementek a házba. Az öreg a helyiség közepére állított faragott, magas széken foglalt helyet. Eres, ráncos kezét a szék karfáján nyugtatta, ősz, varkocsban font haja a mellkasáig ért, a keskeny résen beömlő napsugár megcsillant az ősz haján. Intett Bagginak, hogy üljön le vele szemben a padlóra. Baggi térdben behajlított lábbal és bokáját keresztezve ült le elé. A törvénytudó szigorú pillantást vetett rá, mire ő kihúzta a hátát. Baggi nagyon öregnek látta a mély barázdákkal, sebhelyekkel szabdalt arcú embert.

– Hazajött az apám – szólalt meg Baggi. Az öreg szenvtelen arcán egy halvány mosoly suhant át, de nem válaszolt, hanem feltette Bagginak az első kérdést:

Baggi sorban elmondta a törvénytudó által már megismert bűnöket és büntetéseket. A törvénytudó minden büntetésről példákat sorolt fel a régi idők történéseiből. Baggi nagyon szerette volna kivívni az öreg elismerését, szeretett volna megfelelni neki, de amióta Baggi az eszét tudta, az öregember mindig zord, mogorva és elégedetlen volt vele szemben.

Baggi most az egyszer nagyon igyekezett haza, azonban a nagybátyja háza mögül Dag ugrott elé. Dag sokkal erősebb volt tőle, neki viszont ügyesebbek, fürgébbek voltak a reakciói, mint az erős csontozatú Dagnak. Egyszer ő, egyszer Dag került felülre. Dag szemében vad gyűlölet lobogott, az orrcimpái kitágultak. Baggi hirtelen megmarkolta Dag két varkocsát, és egy gyors mozdulattal lefejelte a fiút. Dag megtántorodott, majd elesett. Ő azonnal Dag mellkasára ugrott, majd ráült, és lefogta a kezét. Dag tehetetlenül vergődött.

– Meg ne próbáld még egyszer! – mondta Baggi és egy jól irányzott ütéssel halántékon vágta Dagot. Dag elernyedt. Baggi pedig kicsit összegörnyedt, a térdére tette a kezét és kifújta magát, mielőtt folytatta az útját. A két család rossz viszonyára gondolt, amit mégis titkolni kellett a törvénytudó előtt. A vikingeknél a család a legfontosabb, és az apja és Alf nagybátyja, a törvényhozó gyerekei, egy klánhoz tartoztak.

Már majdnem a házukhoz ért, amikor Aila futott elé. Bagginak megsajdult a szíve az anyja láttán. Lassan elfogy, mint a hold – gondolta keserűen.

Aila megöregedett, arca megfakult, haja megkopott. A sápadt arcából, csak a szeme csillogott, mint egy víz alá merített ékkő.

– Már aggódtam érted – mondta halkan. – Megint tiszta kék folt az arcod, megint összevertek.

Bement a házba. Az apja akkor szedte ki a ládából az ékszereket, a finom kelmét. Az asszonyai és a lányai a padlón ültek, és kíváncsian várták, mit kapnak ajándékba, mit hozott nekik Hakon a hosszú útról. Hakon Baggira nézett, és kivett egy ezüst markolatú, rövid tőrt, és a fiú felé nyújtotta. Újra a ládában kutatott, és előkerült egy finom, puha bőrből készült öv, csillogó kövekkel kirakott tőrtartóval.

Baggit meglepte az ajándék, tétován lépett az apja elé, és kis időbe telt, amíg elhitte, hogy gondolt rá is az apja. Nem mert hátra nézni, mert így is érezte, Brenda gyűlölködő pillantása a hátába fúródik.

Kimentek az udvarra vacsorázni. Hakon pillantása Isákon akadt meg. Isák az üstök körül tevékenykedő Gerdát nézte. Hakon arca elvörösödött, és intett a droidokat felügyelő vikingnek:

A férfi összeszorított szájjal tűrte az ütéseket, néha a teste megvonaglott, majd elernyedt. Hakon felemelte a kezét.

A droidok félrehúzták Isákot, Gerd jajongva, Isák élettelen testére borult.

Gerd rémülten emelte fel a fejét. Hakon intett a droidoknak, hogy fogják le az asszonyt, és vigyék a gyereket. Gerd velőtrázó sikolyai között vitték a fiát a sziklához.

Megkezdődött a bőséges vacsora és az ünnepség a hazatérés örömére. Hakon soha nem látott, kísérteties tájakról mesélt, dermesztő hideg, hófehér télről, a túlélés fortélyairól, a farkasok üvöltéséről egy megdermedt világban. Rendkívül rövid nappalokról, hideg szélről, amit az istenek bocsájtottak rájuk.

Vacsora után, amikor már mindenki lepihent, Baggi Brenda ágya felé fülelt. A szokásos zajok és Brenda fohászkodása után, Baggi Brenda halk suttogását hallotta:

– Először meggyőződöm róla – hallotta Baggi az apja határozott hangját.

Csend lett. Az udvar felől Gerda jajveszékelése hallatszott. Isákot siratta.

Bagginak sokára jött álom a szemére. Nem tudta az anyja hallotta-e ezeket a szavakat, de úgy érezte, feltétlenül beszélnie kell vele. Másnap azonban alkalma sem adódott szóba hoznia Ailának az éjjel hallottakat. Már virradatkor egy küldönc verte fel a ház nyugalmát a törvénytudó halálhírével. Az egész háznépén nagy izgalom lett úrrá. Mindenki a törvénytudó házához sietett, ahol az egész törzs felsorakozott.

Elővezették a két lovat és a két kutyát, és hajszolni kezdték az állatokat addig, amíg azok a kimerültségtől össze nem csuklottak. A törzs Baggit és Dagot jelölte ki az állatok megölésére. Baggi magasra emelte a tőrét, de a keze remegett. Egy pillanatra látta a kimerült ló sötét, fénylő szemét, majd markolatig döfte az állatba a tőrét, mire az vonaglani kezdett kínjában. Elvétette a szúrást. Bagginak újra döfnie kellett. Néhány perc múlva az állat elernyedt. Bagginak hányingere lett a vér látványától, amikor felpillantott elkapta Dag gúnyos pillantását. Közben a vének imákat mormoltak, hogy a halálra hajszolt állatok a túlvilágon is hű szolgái legyenek az elhunytnak.

Hakon díszes öltözetben, mint a leendő törvénytudó, lépett a klán elé, és feltette a kérdést, hogy ki megy, ki kíséri el az elhunytat.

Gerd lépett elő, falfehér arcán komoly elszántság tükröződött. Bagginak összeszorult a szíve, amikor egy pillanatra találkozott a pillantásuk. Gerd nyugodt volt. Bagginak Gerd volt az anyja után a másik ember, akinek soha nem kellett bizonyítania, hogy elnyerje a szeretetét. Baggi Olafot kereste a tekintetével, de a fiút nem látta a gyászoló tömegben.

A törzs vezetői hazamentek, hogy ősi szokás szerint az otthonukban várják a lányt.

Baggi nézte Gerdet, és szíve szerin odament volna hozzá, hogy ezt ne tegye. Baggi az apjára nézett, aki közömbösen nézte a lányt. Gerd lenge anyagból készült, ünnepi, hímzett ruháján átsejlett a még mindig formás teste. Egy öregasszony könnyű kelméből készült kendőt terített a vállára, egy másik nő egy ezüstből készült ékszert csatolt a bokájára. Feltámadt a szél és magával hozta a tenger illatát. Gerd elindult a törzs vezetőinek háza felé, hogy felajánlja magát, az elhunyt utolsó ajándékaként.

Négy szolga vesszőből font hordágyra fektetve hozta ki a díszes ruhába öltöztetett elhunytat az udvarra. Fegyvereit mellé helyezték a hordágyra, és elindultak a tengerparthoz. A vikingek kötelekkel vonszolták a halott törvénytudó után a két ló tetemét, valamint a két kivérzett kutyát is. A tengerparton már elő volt készítve a hajó a máglyával, amire elhelyezték a halottat a fegyvereivel, a lovakkal és a kutyákkal. Már alkonyodott. Tüzet gyújtottak. A fiatal férfiak rituális táncot jártak a tűz körül és sagákat énekeltek. Majd törzs tagjai ütemesen ütötték a kardjaikkal a pajzsukat, hogy felhívják az isteneik figyelmét az elhunyt hőstetteire.

Esteledett, amikor Gerd rogyadozó léptekkel az öbölhöz ért. Az ősi táncot már abbahagyták a vikingek. Egy kötelet dobtak Gerd nyakába, majd egy fához kötözték, és Dag oldalába döfte a tőrét. Olaf odafutott az anyjához és átölelte. Baggi nézte őket, és furcsa érzése támadt. Olaf nem hasonlít az anyjára és Isákra sem, sokkal inkább hasonlított egy erős viking harcosra. A felismerés megdöbbentette, még soha nem gondolt erre.

Körülvették őket a fiatal férfivé még nem avatott suhancok. Olafot ellökdösték az anyja mellől, majd leteperték a földre és összekötözték a lábát. A fiú szeplős arca eltorzult a vad, tehetetlen gyűlölettől. A fiatal vikingek eszeveszett táncot kezdtek járni Gerd körül, hatalmas zajt ütve a fegyvereikkel a pajzson. Baggi látta, hogy Gerd száján kicsordult a vér, majd a fájdalomtól eltorzult arcán kisimulnak a vonások. Úgy tűnt neki, mintha egy halvány, megkönnyebbült mosoly suhant volna végig Gerd arcán, mielőtt meghalt.

Feltették Gerd testét is, és a tengerhez vonszolták a halotti bárkát. Meggyújtották a máglyát, és a törzs harcosai a tengerre bocsájtották a hajót. A széljárás a lenyugvó napkorong irányába sodorta a hajót, majd a fedélzeten fellobbantak a vörös lángnyelvek. A vikingek diadalittas üvöltése messzi hangzott az alkonyatban. Baggi egy darabig a gyászolókkal tartott, majd visszaosont Olafhoz. Eleredt az eső, kioltotta a tüzet és már öreg este lett a maga sejtelmes sötétségével. Néha megroppant egy száraz ág a lába alatt, egyébként süket csend nyújtózott végig az erdőn.

Hakon elindult a hang irányában, majd belebotlott a rothadó avaron fekvő Olafba. Kioldotta a fiú lábát. Olaf felült, Baggi mellé ereszkedett és átölelte.

Másnap Hakon átvette a törvénytudó tisztségét, házát, jószágait, földjeit. Hakon az apja házába költözött, és három napon át vendégül látta az őt üdvözlő karlokat, a szomszéd törzsek törzsfőnökeit. Tisztelgő látogatást tett mindenki, aki számított. Hakon ünnepségén Alf is megjelent, annak ellenére, hogy nem hívta meg senki. Egyenesen a törzsfőnökhöz ment.

– Én tiszteletben tartom a törvényeinket, szent és sérthetetlen a számomra – mondta a törzsfőnöknek.

– Ez természetes egy vikingnél – hárította el a törzsfőnök Alf mondanivalóját, szemmel láthatólag bosszantotta Alf tolakodása.

– Én meghódítanám a világot – mondta alig hallhatóan Alf. A törzsfőnök kíváncsian nézett rá.

– A mi törvényeink szerint az elsőszülött örököl, és ez jól is van így. Itt földet nem lehet venni, tehát valahol, vagy valahogyan meg kell szerezni. Hakonnak nagyon jó térképei vannak, és ő örökölte a Napkövet¹ is. Azzal bárhová eljuthatnánk!

A törzsfőnök érdeklődéssel nézett rá. Alf pedig mohó kapzsisággal kapott a törzsfőnök keze után, és míg megcsókolta, ravasz tekintettel fürkészte a törzsfőnök pillantását.

A törzsfőnök egy pillanatra eltöprengett a lehetőségen, ami megoldást jelentene sok viking számára.

– Erősek a környéken a királyságok. A portyák jó hasznot hoznak, egyelőre az is elég – válaszolta a törzsfőnök.

– És már itt vannak az idegen istenimádók is. Például a bátyám egyik droidja is, a birtokon terjeszti a hitét. És már Aila is, Hakon ágyasa.

– Ez megnyugtató a számomra, nagyuram. Roppant megnyugtató – mondta behízelgő hangon.

– De hiszen Aila Hakon ágyasa – szólt közbe Alf. – Én vállalom, hogy vigyázok rájuk, míg az ítélet megszületik. – Alf szolgálatkészen hajolt meg a törzsfőnök előtt.

– Rendben, én meg szavazásra bocsátom a sorsukat – zárta le a beszélgetést a törzsfőnök, és Hakont kereste a pillantásával a tömegben. Odaintette magához:

– A házban tartom őket, menjünk be – tette hozzá Hakon, és betessékelte a törzsfőnököt a házába.

Már alkonyodott. Egy fiatal rabszolgalány lépett be halkan a helyiségbe, és meggyújtotta a falon a fáklyákat. A törzsfőnök addig nagy érdeklődést tanúsított a térképek iránt, míg meg nem látta a lányt. Mohó pillantással követte annak minden mozdulatát.

– Várj ott! – adta ki a parancsot Hakon a lánynak, és egy elfüggönyözött sarokra mutatott.

– Az ajándékom, fogadd jó szívvel nagyuram – ajánlotta fel a lány kegyeit Hakon.

– Egy hét múlva össze kell hívni a thinget a Csuhás és Aila ügyében – szólalt meg a törzsfőnök, mielőtt belépett a lányhoz a függöny mögé.

Az egyik fáklya fénye fellobbant, és Hakon akkor vette észre, hogy Alf egy félhomályos sarokban hallgatózik. Felmerült benne a gyanú, hogy talán végig hallotta a törzsfőnökkel folytatott beszélgetését. Alf egy szót sem szólt, csak kisomfordált a házból.

Hakon is kiment, csendet kért, és dörgedelmes hangon kihirdette a thing időpontját Aila és a Csuhás ügyében, és visszament a házba.

Hakon jól tudta, hogy mint törvénytudó mi a feladata. A thingek egymást fogják követni, megsűrűsödtek a lopások és a hűtlenség büntette a törzsben, és neki a törzs előtt a legjobb tudása szerint ítéletet kell hoznia. Zavarta, hogy most Aila és az a ványadt Csuhás ügyét kell először a törzs elé terjeszteni. Ezerszer megbánta már, hogy magával hozta azt az átkozott szerzetest. A fáklya fénye sötét árnyakat rajzolt a helyiség falára. Egy darabig nézte, majd leborult az asztalra. Töprengéséből a függöny mögül kiszűrődő hangok zökkentették ki.

Kiment megkeresni Baggit, mert úgy érezte feltétlen beszélnie kell a fiával.

Kiment az udvarra. Baggi Olaffal beszélgetett. Hakon magához intette Baggit, félrevonultak és leültek egy-egy fatuskóra.

– Azért tartom szükségesnek, hogy beszéljek az igazságról, mert egyrészt Aila ügyében a törzsfőnök javaslatára a thingen szavaznak, elítélik, tudod a Csuhás miatt, másrészt ismerve téged, nem akarom, hogy gyengeséget mutass a törzs előtt, az ítélet végrehajtásakor.

– Mondom, nem az anyád. Egyébként gondolom te is tudod, hogy a Csuhással fajtalankodott.

– Legyen ennyi elég, hogy már a törzsfőnöknek is tudomása van róla – mondta Hakon, és mérgesen húzta össze a szemöldökét.

– Én is láttam őket az öbölben, de semmi illetlent nem követtek el. Csak fohászkodtak a tengerparton.

Feszült csend terpeszkedett el közöttük. Kis idő elteltével Baggi szólalt meg:

– De hiszen Aila szoptatott, ő nevelt, szeret engem, mindig is szeretett, ő az anyám!

– De soha nem volt a szülőanyád! Talán a tejével együtt magadba szívtad a különös felfogását, amit te szeretetnek nevezel, de hidd el, egy viking szemszögéből ez a gyengeség jele.

– Majd megtudod. Az ítéletre szedd össze magad, és viselkedj vikinghez méltóan. Most menj el!

– Az nem számít. Ő asszony volt, ez a törvény. Jól jegyezd, meg: a törvények nem ismernek könyörületet.

Baggi úgy érezte mellbe vágta az igazság, szédelegve állt fel, és elindult. Lassan baktatott hazafelé. Az este szürkülete már elterült a település házai között. Néhány viskóban pislákolt némi fény, de a sötétség lassan birtokba vette a tájat. Kóbor kutyák vad csaholással loholtak Baggi után. Baggi kihúzott egy karót egy rozzant viskó kerítéséből, és elriasztotta az ebeket. Magányosan a botra támaszkodva lődörgött tovább az úton. Összezavarodtak a gondolatai. Féktelen haragot, gyűlöletet érzett Brenda iránt, meggyőződése volt, hogy Brenda mesterkedése áll a háttérben. Brenda és Hakon a törvénytudó házban élt, és ezért Hakon őrá bízta a gazdaság vezetését. Ő szinte éjjel-nappal a mezőn volt, hol az állatok körül, hol a betakarítást ellenőrizte. Milyen büszkén vállalta el ezeket a feladatokat, bizonyítani akart az apjának. Hol lehet most Aila és a Csuhás? – merült fel benne a gondolat. Szerette volna látni őket, szeretett volna beszélni velük, de tudta, ezt már nem teheti meg, egyrészt nem akarta a gyengeségét kimutatni, másrészt az apja úgysem engedné neki. A vér szava volt az iránymutató eddig a számára. Eddig – gondolta és egy keserű vonás jelent meg a szája szegletében. De hiszen Aila nevelte őt, Aila ringatta a karjaiban. Eszébe jutott az apja végtelen haragja, amikor Aila bekötözte neki a sebeit. Eszébe jutott, amikor az apja küzdeni tanította, és bizony őt az apja nem kímélte, szerzett kemény sebeket, ilyenkor Aila arca mindig hófehér lett és aggodalmas arccal tördelte a kezét. Volt Ailában valami, ami értékesebbé tette őt Baggi számára bármelyik viking asszonynál.

Mogorva, haragos arccal érkezett haza. Magához rendelte Olafot. Baggi tulajdonképpen már gyerekkoruk óta barátjának tekintette Olafot ebben a rideg, kietlen világban.

– Ailát és a Csuhást nagyon megkínozták, majd elvitték őket – válaszolta Olaf.

– A törzsfőnök rendelte el, ő küldte az embereket rájuk, Alf volt a vezetőjük. A thing elé cibálják mindkettőjüket.

Baggi ezen az éjszakán egy szemhunyásnyit sem aludt. Az éjszaka csendjében csak a fiatal rabszolgalány visszafojtott sírását lehetett hallani a vacka felől. Telihold volt, a fénye belopakodott az ablakrésen, és megvilágította a sarokban-magzatpózban kuporodott lány sápadt arcát.

Baggi kiült a ház elé, már kelet felől világosodott az égalja, rövidesen vérvörös fénnyel köszöntötte a világot a felkelő nap. Baggi magához vette a fegyvereit, és elindult a tengerpartra.

Korán érkezett, még nem hozták az elítélteket. Leült a víz közelében, és hallgatta a tenger morajlását. Nézte amint a hullámok a közeli sziklához csapódnak, magukkal sodorva az egyetlen rozoga bárkát, ami a kikötőben vesztegelt. Egyre közelebbről hallotta a vikingek harci énekét. Nemsokára láthatóvá vált a közelgő csapat. Baggi felismerte Hakont a csapat élén. Amint közelebb értek, Baggi haragot, kemény elszántságot látott az apja arcán. A kísérő vikingek közrefogták Ailát és a Csuhást. Aila sápadt arccal nézett előre, csupán egyetlen pillanatra enyhültek meg a vonásai, amikor Baggit megpillantotta. Elnyűtt rongyos ruhájába belekapott a tenger felől érkező szél. A Csuhás még azt a kámzsát viselte, amiben foglyul ejtették. Nyakában egy bőrszíjon kereszt lógott. Fogta Aila kezét.

Hakon a törzs elé állt, kihúzta széles mellkasát, lábát szétterpesztette.

– Aila, szabad asszony, az én ágyasom, aki összeszűrte a levet a mellette álló idegen istenimádóval, aki igyekezett meggyőzni az asszonyainkat, hogy forduljanak el a viking istenektől. Ilyen eset még nem fordult elő az idők során – mondta dörgedelmes hangon Hakon. A tömegben zúgolódás támadt, de Hakon csendre intette őket.

– Aila, van mondanivalód? – kérdezte Hakon, és szürkészöld szemében tűhegynyire szűkült a pupillája.

– Az alábbi ítéletet bocsátom szavazásra: ezt az asszonyt és a mellette álló droidot ezen a bárkán, minden élelem, és evezőlapátok nélkül a tengerre bocsássuk. A tömegben itt is ott is zúgolódás támadt.

– Halált, halált! – Hangzott fel egyre erősebben. Hakon felemelte a kezét, mire a morajlás elcsendesedett.

– Sújtsa villám, ragadja el őket a felbőszült tenger, eméssze el őket Thor isten mennydörgős haragja! – átkozódott Hakon az elítéltekre mutatva.

Álarcos vikingek tüzet gyújtottak, és harci táncot jártak körülöttük. Hakon intett Bagginak. Baggi feltette az álarcát és csatlakozott a táncolókhoz. Végig Aila pillantását kereste, de az asszony már nem nézett rá. A két elítélt kezeit összekötözték, majd a bárkába lökdösték őket. A tenger hullámai végigsöpörtek a parton, majd a víz magával ragadta a hevenyészve összeütött hajót. Az emberek a partról nézték, ahogyan a szilaj hullámok játékszerévé vált a bárka a végtelen tengeren.

A lemenő nap vérvörös fénnyel merült a tengerbe, a hajót is elnyelte a messzeség, de Baggi még mindig álarcban ült a parton. Tehetetlennek érezte magát a mellkasát összeszorító érzéssel szemben, és először gyűlölte meg a vikingek isteneit.

A tél hamar beköszöntött abban az évben. Köd és pára borította el a látóhatárt, az ég és a tenger összeolvadt abban a mocskos szürkeségben, ami közrefogta a települést. A hideg északi szél végigszáguldozott a viking kunyhók között, az emberek csak a házak résein látták, hogy a tél fagyos leheletével jéggé változtatja a környező világot.

Hakon és a törzsből néhányan nehéz prémekbe burkolózva indultak útnak, hogy részt vegyenek Baggi férfivá avatásának első ünnepén.

A férfivá avatásnak ősi szokás szerint három próbatétele volt. Egyik a viadal, a már férfivá avatott ifjakkal, a másik, az apja ajándékának elfogadása, a harmadik, hogy legalább két éven át kísérővel hajóra kell szállnia, és ha ezt kibírja, akkor viking férfivá válik.

Az ünnepet Hakon régi házában tartották, amit immár, mint első fiúnak, Bagginak adott át Hakon. A házban alig lehetett látni, mert a nyitott kéményből a szél visszafújta a füstöt. A sültek elkészítése így lehetetlenné vált. Az asztalra sózott, füstölt hal és savanyított zöldségféle került. Bort és mézsört bőven töltögettek az agyagkancsókba. A vendégek elhelyezkedtek az asztalnál, és egy énekes dalolt nekik.

A már férfivá avatott fiatalok várták, hogy elkezdődjön a tusa. Baggi minden erejét összeszedve küzdött az őt kihívó ellenfeleivel. A legutoljára Daggal kellett viaskodnia. Hakon borral itatta Baggit.

Baggi Dagra nézett, aki vad, felbőszült tekintettel már a biztos győzelem tudatában tekintett rá. Baggi tudta, hogy minden erejét össze kell szednie, hogy legyőzze Dagot. Ő volt a legerősebb ellenfele, és ő maradt utoljára. Az életéért kell küzdenie. Erre a gondolatra Baggi erőre kapott, és nekifeszült Dagnak. Dag hatalmas ütést mért Baggi mellkasára.

Sokáig tartott a viadaluk, mire végre Dag alul maradt, és Baggi rátehette egyik lábát Dag mellkasára.

Napnyugtáig tartott a lakoma és a mulatság. Elővezették a viking lányt, Ingridet, akit majd Bagginak feleségül kell vennie. Baggi gyönyörködve nézte Ingridet. A lány derékig érő, szőke haja lágy hullámokkal érte el a háta közepét, a halántékánál két fonatot ezüst csat rögzítette hátul a nyakánál. Homlokáról egy fésűvel tűzték hátra a haját, szabadon hagyva szép, domború homlokát. Hímzett tunikát viselt. Baggi tudta, hogy Hakon méltó feleséget talált neki a szomszédos törzsből.

Hakon késő este átadta ajándékul neki a kis rabszolgalányt. A rabszolgalány remegve állt előtte. Lehetett talán tizenhárom éves. Karja tehetetlenül lógott a vékony, kis teste mellett. Fejét előre hajtotta, és a fekete haja eltakarta az arcát. Baggi csodálkozva nézett rá, mert még soha nem látta kimosdatva. Brenda lányai a maguk módján játszottak vele, általában sárral dobálták.

Tehát ezért hozta magával az apám ezt a lányt – gondolta Baggi. – Milyen kicsi, milyen törékeny és remeg a félelemtől, hiszen még gyermek – állapította meg magában.

Baggi a Lív nevet választotta neki, majd leültek egymás mellé az asztalhoz. Egy rabszolganő erotikus táncot járt előttük. Baggi érezte, hogy Lív minden porcikájában remeg, és minden izma megfeszül, amikor ő hozzáér. Kiigazította a lány arcából az összekócolódott haját. Úgy tűnt neki Lív riadt tekintete olyan, mint egy megsebzett vadé.

Kiküldött mindenkit a házból. Felkapta Lívet és lefektette az ágyra. Vikingszokás szerint magáévá kellett tennie a lányt, de ő csupán szánalmat érzett a minden ízében reszkető lány iránt. Nyugodt, békés hangon próbálta megnyugtatni. Egy idő elteltével Baggi kiment a házból. A törzs örömujjongásban tört ki. Ő kihúzott mellkassal magasra emelte mindkét kezét, majd magához intette Ingridet, és bementek a házba. Elhúzódtak egy sötét sarokba. A vendégek is követték őket, hajnalig tartott a féktelen mulatozás, de őket nem zavarta.

Az éjszaka egy röpke, vággyal teli, mámoros pillanatnak tűnt Baggi számára.

Furcsa, szokatlan, nyugtalanító érzéssel töltötte el Baggit az együtt töltött éjszaka. Úgy érezte a lány illata, mozdulatai, hangja befészkelték magukat a gondolatai közé. Tüzes ágyat vetettek neki az éjszakák, és csak Ingridre tudott gondolni. Egyedül csak Olafnak beszélt erről az éjszakáról és az érzésről, amit a lány iránt érzett.

Hakon magához hívta Baggit. Kiterítette a térképet, és hosszasan elmagyarázta merre menjenek, miután partot érnek a Balti-tenger partján. Baggi türelmesen hallgatta, annak ellenére, hogy már több éven át tavasszal mindig megtették ezt az utakat az apjával, és akkor rengeteget tanult tőle. Mégis türelmetlenül várta, hogy végre, az ő vezetésével tegyék meg az utat egészen Abbászidáig.

– Látod, itt van a nagy folyó, amin eddig tudtok lejutni. Itt egy rövid szakasz következik, amin a hajókat áttoljátok. A kereskedő ígérte, hogy tavaszra összekészítik a faárut, szőrmét, borostyánt, amit el kell szállítanotok ide, ahol veled már jártam a tavasz kezdetekor – magyarázta Hakon és a térképen egy város jelzésére mutatott, és végigvezette az ujjával az útvonalat.

– Így értek Abbászida Kalifátusba. Számításaim szerint, ha elindultok a tavaszi nap-éjegyenlőségekor, akkor odaértek a Kerek Városba[1] a nagyvásár idejére. A Tigris folyó kettészeli a várost, és a kufárok a folyó partján állítják fel a sátraikat. Itt a fa portékáért kapott pénzen vásárolj könnyű kelmét, szőnyeget, ékszert, amiket igen kedvező áron tudsz eladni ezen a területen – folytatta Hakon, és ujjával egy több házzal jelölt városra mutatott. – Arra ügyelj, hogy a nyári napfordulókor induljatok vissza, és az ősz beálltával hazaérkezzetek.

Baggi nézte a térképet, amikre kacskaringós folyókat, hegyeket, fenyőket, házakat rajzolt az apja.

– Dél felé tartsd az irányt, látod ide jelöltem, hogy hol kel fel a nap és ide, ahol lenyugszik, bejelöltem északot is, valamint a csillagok állását – mondta, és gondosan összetekerve átadta neki a pergament.

Baggi megilletődve vette át az apjától a napkövet, ami borult idő esetén is színe változtatásával megmutatta a felhők mögött a napkorong állását.

– Légy óvatos Daggal és Alffal! Úgy hírlik, hogy ők is útnak indulnak. Ne törődj velük, ők rád lesznek akaszkodva, a nyomodban fognak járni, mert te leszel a navigátoruk. Olafot is vidd magaddal, megbízható. Legszívesebben én is veled mennék, de már nem tehetem meg, mert sok thing vár rám. Elszaporodtak a lopások, és a hűtlenség bűnébe is egyre többen esnek. Egyre kevesebb a viking lány, akit feleségül vehetnének a férfiak, ezért állandóan marják egymást, mint a megveszekedett farkasok. Hozzatok asszonyt is magatokkal, ha alkalom adódik rá – mondta dörgedelmes hangon, majd zavartan nézett félre.

Baggi elindult, de visszanézett az apjára. Az apja arca újra megkeményedett, vonásai haragossá váltak. Belerúgott egy kóbor kutyába, ami éppen a lába elé került. A kutya nyüszítve eloldalgott.

A tengerparton a víz számtalan csillámot ringatott, mintha az égről leköltöztek volna a csillagok és ott játszanának a tenger felszínén. Baggi felnézett a rendkívül tiszta égboltra, és kezével ellenzőt csinált a szeme elé. Úgy tűnt neki, a tenger és az égbolt összeolvadt egy végeláthatatlan kékségben.

Az evezősök a partra vonszolták a hosszú hajót, az apja legjobb kereskedőhajóját bocsájtotta Baggi rendelkezésére. A tengerparton Baggi értesült arról, hogy Alf emberei már előző hajnalon tengerre szálltak, és a tavak országának[2] partjain várják be őket.

Amikor elfoglalta a helyét a megrakott hajón, akkor vette észre, hogy Lív sápadtan, soványan, riadt tekintettel ott áll a parton, nem messze tőlük. Úgy nézett ki, mint egy kóbor macska. Árnyékként követte őt, mint a két lábon járó lelkiismeret. Egyszer már megszánta, nem akart tőle semmit, nem is volt egy gusztusos látvány. Nagyon sokszor bosszantotta a lány riadt tekintete, amikor úgy követte, mint egy hűséges loboncos kutya. Most is idegesítette, hogy a lány ide is kijött utána, annak ellenére, hogy gondoskodott a biztonságáról. Magára vessen, ha valaki megerőszakolja az úton hazafelé. Megmondtam neki, hogy csak a ház körül tartózkodjon – gondolta bosszúsan.

Tekintetével a partot pásztázta, Ingridet kereste, de a lányt nem látta sehol. Eszébe jutott, hogy az éjszaka már elbúcsúztak, ennek ellenére hiányzott neki a lány. Amikor távol volt, a nap minden szakában eszébe jutott az együtt töltött idő, a lány édes hangja, a nevetése, de megnyugtatta Ingrid ígérete, hogy megvárja őt. Ez az ígéret sarkallta arra, hogy az útjairól minél sikeresebben térjen vissza és elhalmozhassa a lányt finom kelmékkel, díszes ékszerekkel.

Az evezősök izmos teste megfeszült, és a hajó a vízre került. Beszálltak, elfoglalták a helyüket, majd a lapátok egy ütemre merültek a vízbe. Baggi a hajó orrához állt, ugyanúgy, ahogyan az apjától látta. Szétterpesztette izmos lábát, a kezét a faragott hajóorrára tette. Kissé feltámadt a szél, belekapott Baggi aranyszínű hajába, megcibálta seszínű szakállát. Egy pillanatra összekapcsolódott a tekintete apja büszke pillantásával.

Baggi kiadta a parancsot, hogy vonják fel a vitorlákat. Lehunyta a szemét és élvezte a tenger felől érkező szél sós illatát.

Kedvező széljárás kísérte őket végig a tengeren. Alkonyatkor értek a szigethez. Kihúzták a hajót a partra, és Baggi úgy döntött, csak virradatkor bonyolítják le a vételt. A legénység egy része a part közelében vert tábort, a másik része halászni ment. Tüzet gyújtottak, majd megsütötték a halat. Vacsora után lepihentek.

Az éjszaka közepén nagy lármára ébredtek, a fenyves erdőn túl világosság derengett. Közelebb mentek a településhez, és az égő házak lángjánál jól láthatóvá vált, hogy mi történik. A helyi lakosság fejvesztve menekült. Egy jól megtermett viking elkapott és földre tepert egy férfit, és összekötözte a lábát. Egy másik hajánál fogva maga után vonszolt egy lányt, majd rávetette magát, és megerőszakolta. Ekkor már több viking fogta közre őket, és röhögve vártak, hogy sorra kerüljenek. Baggi és néhány ember végre elérték a közeli települést, de akkor már a lángok felemésztették a falu házait. Az erdő felől csörtetést hallottak, majd jól kivehető hangokra lettek figyelmesek. Baggiék a lárma irányába eredtek, és a telihold fényénél látták, hogy a fák között néhány megtermett viking magukkal vonszol néhány férfit és nőt. Baggi felismerte Alf jellegzetes sisakját. Nyomukba eredtek, és a folyó torkolatánál érték utol a portyázókat. Alf alaposan megrakott hajója a közelben vesztegelt.

– Ez a mi portékánk! – kiáltott Baggi, és a hajó rakományára mutatott.

– Későn ébredtél fel öcsém, nem veszed észre, hogy mindig előtted járunk néhány lépéssel? – röhögött fel Alf, és beült a gyors siklású hajóba, ami a közeli szigetre repítette őket.

Baggi és az emberei visszamentek a faluba, de csak néhány elüszkösödött házat találtak. Baggi kiadta a parancsot az embereinek, hogy kutassák át a környéket, ő pedig a táborhelyükre ment.

Délutánra járt az idő, amikor végre a kutatócsoport tagjai megérkeztek. Kötélen vonszoltak egy kezénél összekötözött embert Baggi elé, majd a lába elé lökték.

Az ember riadt tekintettel nézett Baggira. Baggi azonnal felismerte a kereskedőt, akivel az apja megegyezett a faárura.

– Oldozzátok el! – szólította fel Baggi az embereit. A kereskedő feltápászkodott, az ég felé emelte a kezét, és ismeretlen nyelven szitkokat szórt a vikingekre. Szemében vad gyűlölet csillogott. Baggi várt, míg a férfi lecsillapodik.

– Nem viszlek magammal droidnak, ha elvezetsz egy kereskedőhöz, akitől tudok vásárolni faanyagot, prémet, borostyánt, vagy amije van – ajánlotta fel Baggi.

Két napba telt, mire sikerült beszerezniük a kívánt portékát, és végre elindulhattak a nagy folyón a kijelölt városba az árut értékesíteni. Dél felé indultak a lomha széles medrű folyón, a Kerek Városba a szőrmeárut eladni. Az evezősöknek napokig húznia kellett az evezőket, hogy rásegítsenek a folyó lomha sodrására. Termékeny földek mellett haladtak el. Az emberek dolgoztak a part menti földeken, és a viking hajók láttán fejvesztve menekültek. Baggi a part mentén végig felégetett, lerombolt házakat látott.

Esténként kikötöttek egy folyó által körbevett kis szigeten, ott aludtak, majd másnap hajnalban folytatták az útjukat. Egyik alkalommal feltűnt nekik a távolból egy másik viking hajó, ami gyorsan közeledett feléjük. Amint látótávolságba ért, Baggi megismerte Alf vitorláját. A közelgő hajó irányt változtatott, majd eltűnt a látóhatár szélén.

– Az az érdekük, hogy a nyomunkban legyenek, vagy előttünk, vagy mögöttünk haladjanak, mert elvétenék az irányt – válaszolta Baggi.

Egy idő után megváltozott a folyó sodrása. Az egyhangú, dimbes-dombos sztyeppék aszott mezőit fokozatosan hegyek váltották fel, és a folyó a hegyek ölelésében folytatta az útját. Az evezősöknek nehéz erőfeszítéssel sikerült a hajót a part mellett tartaniuk, mire kijutottak a végtelen tengerre. A part mellett folytatták az utat. Számtalanszor észlelték hol előttük, hol mögöttük Alf hajóit. Egyik éjszaka Baggi a tenger morajlásán kívül zavaró hangokat hallott a part közeléből. Felismerte a parton őrködő Olaf üvöltését. A hold sápadt fényében ő is a partra loholt, és látta, hogy Olaf két keménykötésű vikinggel viaskodik. Olaf rendkívül ügyesen mozgott a két nehézcsontú viking között. Baggi elkiáltotta magát, hogy magára vonja a figyelmet.

Az egyik viking part mentén kikötött könnyű csónakkal elmenekült, a másikkal megküzdöttek. Kifaggatták, és kiderült, hogy Alf emberei voltak, csak a szigetet jöttek felmérni.

Másnap folytatták az utat. Már alkonyodott, de ők nem értek el sem szigetet sem öblöt, ahol kiköthettek volna. Éjszaka is folytatták az útjukat, amikor a tenger felől fergeteges vihar kerekedett. Tehetetlenek voltak a felkorbácsolódott hullámokkal szemben. Ömlött az égből az eső, a tenger haragos morgását menydörgések tarkították. Szerencsésen egy part közelébe sodródtak, és minden erejüket összeszedve sikerült kihúzniuk a hajót. Hatalmas erővel menydörgött az ég, és a közelben lecsapott a villám.

– Most már biztonságban vagyunk, nem eshet bajunk – válaszolta Baggi nyugodt, határozott hangon.

Keletről derengeni kezdett az ég alja, a vihar kissé lecsillapodott. Baggi nézte a kimerült, elázott embereit. Két hajóáccsal megvizsgálta a hajót, és megállapították, hogy bizony legalább két nap kiesést jelent számukra a megrongálódott hajó javítása.

Néhány nap elteltével már a Tigris folyón suhant a hajójuk, amikor a part mentén várakozó viking flottát pillantottak meg, akik azonnal a nyomukba szegődtek. Szépen ereszkedtek dél felé, amikor feltűntek a város első házai. A nyomukban haladó hajók megelőzték őket. Alf felhúzta az árbocra a zászlaját, a színesre festett pajzsokat szorosan egymás mellé a hajó oldalához tették, és Baggiék hajója előtt győzedelmesen siklottak be a város kikötőjébe.

A délelőtti nap izzott a ragyogó felhőtlen kék égen. Pokoli meleg terült el a város fölött. Baggiék is kikötöttek, azután Baggi Olaffal együtt bement a vásárba, az emberei pedig a sátrat és a prémeket vitték le a piactérre.

A város központjában vásznakkal, gyékénnyel, szőnyegekkel fedett sátraik alul kínálták a portékájukat a kufárok. Kapható volt itt minden, üveggyöngy, szőnyegek, finom selyem kelmék, üvegből készített igen értékes üvegpoharak, ezüstből és egyéb fémből készített ékszerek, nyakláncok, gyűrűk, nyakperecek, karperecek. Egy idős nő gyümölcsöt, zöldséget, egy másik nő pedig sült húst kínált. Kóbor kutyák lebzseltek a sátra körül. A még sütésre váró húst döglegyek lepték el. Egy fiú kötélen maga után húzott egy kecskét. Nem messze lókupecek kínálták az állataikat, egy vevő alaposan vizsgálgatta a ló fogait, majd lemondóan legyintett, és tovább ment.

Baggi Alfra lett figyelmes, aki nyakába akasztott kötélen egy fiatal rabszolgát vonszolt magával. Néhány méter után megpillantották a hosszú sorba állított, lábukon vasat viselő, értékesítésre szánt rabszolgákat. Némely ember körül nagyon sokan tolongtak, vitatkoztak, veszekedtek, hogy ki veszi meg az áruba bocsájtott droidot. Az egyik vevő egy majdnem kétméteres férfi izmait tapogatta, majd a fogait szemlélte meg. A kereskedő ravasz mosollyal nyugtázta a vevő elégedett pillantását, és a jó eladás reményében összedörzsölte a tenyerét. A láncra vert ember vicsorogva, villámló szemmel nézett az őt tapogató férfira, erre a gazdája haragra gerjedt, a rabszolga mögé ugrott, és szöges bőr korbáccsal végigvágott a hátán.

Baggi és Olaf a rőfös sátorhoz mentek, hogy néhány vég vásznat, szatént, taftot, selyemszalagokat vásároljanak. Addigra Baggi emberei felállították a sátrat és kirakták a szőrméket. Hatalmas tömeg tolongott, válogatott, alkudozott az értékes prémekre. Néhány óra alatt, minden árut sikeresen értékesítettek. Olaf elment az evezősökért, akik lebontották a sátrukat és visszavitték a hajóra.

Baggi megállt a kínai árus sátra előtt. A kalmár széles karimájú bambusz kalapja alól ferdevágású szemében kapzsi vágy csillant, és mohó tekintettel követte Baggi mozdulatait, amikor a kelmékhez ért. Néhány rőf selymet hozott elő a sátor mélyéről, és kiterítette a sátor elé felállított asztalkára. Egy fiatal lány jelent meg a kínai kalmár mellett. Fején szintén bambuszkalapot viselt és lenge, földig érő, vörös selyem köntöst, ami kiemelte karcsú termetét. Feltámadt a könnyű nyári szél, de csak port, szemetet és forró levegőt kavart a sátrak között. Egyre több ember jelent meg a piactéren, alkudoztak, tolakodtak. Baggi megvásárolta a portékát, és egy mellette ténfergő emberével elvitette a hajóra. A nyüzsgés és a forróság egyre elviselhetetlenebb lett. Baggi levetette könnyű vászonból készült ingét, és egy bőrtömlőből vizet öntött a fejére. Lehunyt szemmel élvezte, hogy a hűs a víz lecsurog a mellkasán. A kínai lány szemében kéjes vágy csillant, amint végignézett Baggi izmos testén. Intett Bagginak, és eltűntek a sátor belsejében. Alkonyodott, amikor Baggi kilépett a sátorból. A piactéren egy mutatványos gólyalábakon állva égő fáklyákat dobált a magasba, majd bravúros ügyességgel elkapta a körben állók legnagyobb tetszésére.

Baggi a kikötőbe sétált, az emberei már készítették a vacsorát. Ő leellenőrizte a rakományt, kijelölte az éjjel őrködöket, jóízűen megvacsorázott, és elnyújtózott a fekhelyén. Könnyű álom kerítette a hatalmába, majd a napfelkeltével ő és az emberei is talpon voltak. Bevontatták a hajót a Tigris folyóba, és elindultak céljuk felé, Merciába[3], leszállítani Offa király udvara által kért portékát.

Alf hajóival nem találkoztak, mintha a tenger nyelte volna el őket. Az útjuk simán zajlott, egészen Mercia partjaiig, ahol már sűrű köd borította a tájat. Behajóztak az öbölbe, viszont ott fegyveres őrség fogadta őket. Itt várakozniuk kellett, mert nem engedték be őket a város falai közé. Napokig vesztegeltek a kikötőben. Nyirkos, kellemetlen volt az időjárás, az eső folyton szemerkélt. Egyik reggel lovas csoport bontakozott ki a ködből. A király küldöttei voltak, akik közölték, hogy csak Baggi és néhány embere, de kizárólag csak fegyvertelenül lépheti át a város falait a hozott portékával, és az ő fegyveres kíséretükben. Nemsokára megjelent egy kordé, amire felpakoltak annyi árut, amennyit csak tudtak, és elindult a menet a királyi vár irányába. Vastag, hideg, nedves falak között fogadta őket a király megbízottja, a kincstárnok. A keskeny réseken csak gyér világosság szűrődött be a kinti ködös világból. Egy hosszú folyosón át kísérte őket a kincstárnok. A falon elhelyezett fáklyák fényében hatalmasra nőtt az emberek árnyéka. Valahonnan dörömbölés hallatszott.

– Megtámadott bennünket egy viking csürhe. Nem győzzük védeni a partjainkat. Olyan gyorsak, mint az ördögök. Néhányukat sikerült elfognunk, és bezártuk őket a földbe vájt vermekbe.

– Nos, hadd lássam a portékát – mondta a kincstartó, amint egy tágas terembe értek. Baggi kibontotta a ládákat. Egy katona fáklyát tartott az áru fölé, a kincstartó sorban megtapogatta a finom kelmét, majd a fény felé tartotta. Elégedetten mustrálta a színesen csillogó köveket is. Válogatott, egyiket-másikat kiemelte a többi közül.

– Ezeket megveszem, de a többi csak üveggyöngy. Asszonyoknak való csecse-becse.

Létrejött a megegyezés, és a kincstárnok aranypénzben számolta le a portéka árát.

Az állig felfegyverzett katonák az öbölig kísérték őket, és megvárták, míg hajóra szállnak.

Alighogy elindultak, Alf hajója suhant a sziget pátjaihoz. Nem sokkal később éktelen harci üvöltést hallottak a sziget felől, majd fekete füst kígyózott az ég felé.

Az úton nem volt semmi fennakadás, az evezők ütemesen merültek a vízbe, és haladtak a közeli sziget felé. Megrakodták a hajót élelemmel és faáruval, és folytatták az útjukat a hazai partokhoz, ami már csak néhány evezőcsapásnak tűnt a hosszú út után. Már vörösre festette a sziklákba kapaszkodó cserjéket az ősz, mire hazaérkeztek.

Alf hajói csak napokkal később futottak be a kikötőbe, rendkívül gazdag zsákmánnyal és sok láncra fűzött rabszolgával tértek haza.

Dideregve érkeztek a hajnalok, és az ősz nyomán már ott loholt a tél. Hideg kezével megérintette a tájat, és zúzmarát ringattak a fák. A vikingek a házaikba húzódva éltek, olykor a jarlok kimentek a hófedte erdőbe vadászni, és egy-egy sikeres zsákmányszerzés után mulatságokkal összekötött vacsorákat rendeztek. Alf annak ellenére, hogy nem tartozott a jarlok közé, az általa rendezett összejöveteleken szívesen vettek részt a törzs előkelőségei is. Alf énekesekkel, tornákkal és a droid lányok táncával szórakoztatta a vendégeit. Fogadásokat rendezett a fellépő fiatal vikingek tusáira, és a nyertes egyik-másik rabszolgalánnyal tölthette az éjszakát. Roppant népszerűvé váltak Alf mulatságai úgy a jarlok, mint a karlok körében. Alfnak sűrűn koccantak a fémpénzek az agyag ibrikében, ahol a belépődíjat szedte a viadalra, fogadásokra. Jul ünnepére[4] is kitett magáért Alf ezen a télen. Asszonyai színes, félelmetes álarcokat készítettek, és az ünnepe tizenkét napja alatt lármázva, énekelve járták be a vidéket.

A tavasz megrogyasztotta a megkeményedett hótakarót, majd újra megdermedt a világ. Langyos tavaszi szél érkezett, és játékosan végigfutott a fák alatt. Baggi kisétált az Ördögsziklához, és nézte az öbölből felemelkedő párát. Nagyon várta, hogy végre megérkezzen a jó idő, és összeroppantsa az öböl vékony jégtakaróját. Összehúzta magán a jó meleg birkabőr mellényét, mert feltámadt a hideg északi szél, ami elűzte a tájra ereszkedő ködöt. Baggi leereszkedett a szikláról. Elfoglalta a leshelyét, vadra várt. A vállára akasztott tegezében sorakoztak az előkészített nyílvesszők. Az övében lapult a tőre, ha elejti a vadat, akkor megadja neki a kegyelemdöfést, hogy ne szenvedjen túl sokat.

Bár a csend végignyújtózott a tájon, ő mégis úgy érezte valaki követi. Körbekémlelt, de a közelben nem látott senkit. Csörtetést hallott az erdő felől, majd megpillantott a közeli tisztáson egy szépen kifejlett dámszarvast. A nyilat készenlétbe helyezte, és várt, hogy a szarvas közelebb érjen. Az állat megtorpant, és figyelt. Baggi célzott és lőtt. Ugyanabban a pillanatban, amikor a nyílvessző kirepült, a másik irányból egy farkas loholt a szarvas irányába. A dámszarvas eliramodott. Baggi bosszúsan engedte le az íjat. Ekkor hátulról ráugrott valaki. Baggi támadója arcát egy fémsisak fedte, és a rostélyok résein át, csak a szemét látta, amiben vad indulat lobogott. A férfi mellvértet viselt. Teljes súlyával tartotta Baggit a földön. A támadója felemelte a tőrét. Bagginak sikerült kicsavarnia a fegyvert a férfi kezéből. Hiába próbált sebet ejteni, a penge lepattant a támadója páncélingéről. Baggi minden erejét összeszedte, és próbálta az ellenfele lomha mozgását kihasználni. Újra ellenfele kezébe került a tőr. Akkor már szemben álltak egymással. Bagginak sikerült kirúgnia a tőrt a támadója kezéből, majd felkapta és a férfi hasába döfte. Az ellenfele a lerogyott és hörögve vonaglott a földön. Baggi kifújta magát, leguggolt az ellenfeléhez és levette sisakját. Dag sápadt arcából a rémülettől kikerekedett szeme belefúródott Baggi tekintetébe. Baggi elvesztette az időérzékét, nem tudta meddig guggolt Dag fölött. Dag szája fájdalmasan megvonaglott, és egyre gyengülő kezével a Baggi nyakába akasztott bőrtasak felé kapott.

– A családomé lesz a napkő, az ő jussuk lesz – suttogta erőtlenül. Mély levegőt vett, mielőtt folytatta. – Én akartalak megölni, de így is halott ember vagy – mondta egyre gyengébb hangon Dag.

– Meggyilkoltad a fiamat! – kiáltotta Alf, és fújtatva szedte a levegőt.

Baggi nem értette az egészet. Nemsokára egy csapat fegyveres érkezett lóháton, és közrefogták Baggit. Mindannyian Alf emberei voltak. Összekötözték Baggi kezét, a kötelet a ló hámjához erősítették. A lovas felpattant a lóra, és egyre gyorsabb tempót diktálva a falu felé vágtatott. Baggi próbálta kiszabadítani az összekötözött kezét, de rájött jobb, ha felveszi az ütemet a vágtató lóval. Elesett, és a ló végigvonszolta egészen Hakon házáig. Ott megálltak, és végre Bagginak volt lehetősége feltápászkodnia.

Alf és Brenda bementek a törvénytudóhoz. Baggi és a fegyveres lovasok az épület előtt várakoztak. A hideg idő ellenére egyre több ember gyűlt köréjük.

– Az ítélet, a törzsfőnök részvételével két nap múlva nyitott szavazáson történik. Addig katonai felügyelettel a kalodában rohadsz – közölte Alf, és Baggira mutatott. A tömeg gyors ítélkezésre számított, ezért csalódottan felhördültek. Egy darabig még lődörögtek Baggi körül, majd szétszéledtek. Baggi a tömegben egy pillanatra meglátta Ingridet, de ő is eltűnt a többiekkel együtt. Baggit betuszkolták a vasráccsal körülvett kalodába, majd rázárták a kezére a vasat, és lelakatolták a vasrácsot is.

Hosszú hideg éjszaka köszöntött Baggira. Az őrök időnként elmentek, majd visszatértek az őrhelyükre. Csend volt, csak a kutyák csaholását lehetett hallani. Virradt, amikor egy árny osont a rácshoz.

– Hoztam egy kis sózott lazacot és egy kevéske bort – suttogta Lív a rácshoz hajolva.

– Fölösleges volt, hiszen nem tudod beadni nekem. Ráadásul, ha rajtakapnak, elítélnek lopásért.

– Tudom, már egy ideje figyeltem őket – válaszolta Lív és egy közeli ház takarásába lopakodott.

Baggi úgy érezte hiábavalóan lődörög az idő körülötte. Visszagondolt rövidke kis életére. Tehát ennyi volt? – gondolta keserűen. Csalódást érzett, hogy Ingrid nem látogatta meg, a másik percben reménykedett, hogy a tárgyaláson látni fogja. Bízott benne, hogy a lány sorsközösséget vállal vele az ítélet végrehajtásakor. Tépelődött, és nem volt nehéz rájönnie, hogy Alf, Dag és Brenda összeesküdtek ellene. Igaz, hogy megölte Dagot, de önvédelemből tette. Reménykedve gondolt arra, hogy talán az apja meglátogatja, de rájött, ezt az apja nem teheti meg, hiszen neki pártatlannak kell maradnia.

Eltöprengett azon, mi lett volna, ha Dag öli meg őt. Otthagyták volna, vagy legurították volna a szikláról. Megszervezték. Brenda soha nem kedvelte őt. Tőle elvesznek mindent, és a vagyon Alf családjára száll, de ehhez vajon milyen érdek fűzi Brendát? – tűnődött magában. Egy régi gyerekkori emlék jutott az eszébe. Apja távollétében egy ideig sokat járt Alf hozzájuk. Sokszor a hajnal is ott érte. Akkor még ő gyerek volt, és nem értette az éjszaka hangjait. A hangok után Brenda fiúért rimánkodott az istenekhez. Szeretők voltak, talán ma is azok – döbbentette meg a felismerés. Kárhoztatta magát, hogy nem mondta ezt el akkor az apjának. Tisztában volt vele, hogy a mostani helyzetében ennek a vádnak senki nem adna hitelt.

Néhány kíváncsi ember zökkentette ki a gondolatmenetéből, akik odamentek, egészen közel hozzá, a rácshoz hajoltak és gúnyolódtak vele. Alf emberei voltak. Ahogyan múlt az idő, egyre többen vették a bátorságot ehhez. Rohadt zöldséget dobáltak be a rácson át. Minél többen jöttek, neki annál nagyobb meggyőződésévé vált, hogy ő már elveszett. Kínzó szomjúság gyötörte, és úgy érezte, az izmai megmerevedtek a kényszerű testhelyzet miatt.

Este az őrök egy rövid körútra ismét elmentek, és az éjszaka csendje megtelt baljós árnyakkal. Baggi számára a legrosszabbat a tehetetlenség érzése okozta. Egy kóbor kutya szimatolt a rács körül, majd a hold felé fordulva vonítani kezdett. Bárki jöhet erre, és ő nem tudja megvédeni magát. Csak kiabálhatnék, mint a nők, ha bajuk van, de ezt sem tehetem, és nem is tenném, hiszen ez nem férfihoz méltó viselkedés. Kiszolgáltatott vagyok – gondolta keserűen.

Éjfél felé egy árny suhant a házak tövében, majd egy közeli ház falához húzódva várakozott valaki. Baggi reménykedett benne, hogy Ingrid lesz a látogatója. Amikor az őrök elmentek, az árny elvállt a faltól és Baggihoz lopakodott. Baggi felismerte, újra Lív látogatta meg.

– Mindenki nagy izgalommal készül a holnapi napra. Alf és a rokonai, már húzzák szét a vagyonodat jó uram. Nagyon kutatnak valami után, már az egész házadat feltúrták, nem nyugszanak, egyre veszettebb indulatokkal keresnek.

Lív elhallgatott, felemelte a mutatóujját, mert az őrök közeledő lépéseire lett figyelmes, majd meghallották az őrök hangját, amint egymással évődtek.

Nézte a tovaosonó lányt, és arra gondolt mindenkit elvesztett, csak Lív tart ki mellette. A hajnali szél a sülő hús illatát hozta magával Hakon háza felől. Az apám reggelizik – gondolta Baggi, és tudta, nemsokára összegyűlnek a tárgyalásra. Baggi a rácson keresztül látta, hogy egyre több viking érkezik a térre. Lóháton megérkezett a törzsfőnök is. Erős csontozatú, sűrű sörényű lova Hakon háza előtt toporgott. Hakon kijött a törzsfőnök fogadására, majd beinvitálta a házába. Bagginak úgy tűnt, mintha az apja egy pillanatra a kaloda felé nézett volna. Az összegyűlt vikingek morajlása elcsendesült, mire egy idő elteltével a törzsfőnök és Hakon megjelent előttük, majd az emelvényre léptek. Elővezették Baggit is, kezét és a lábát összekötözték. Baggi próbálta elkapni apja pillantását, de Hakon nem nézett rá, komoran a szavazásra összegyűlt tömeget figyelte, majd dörgedelmes hangon felkérte a sértetteket a vallomásra.

Alf lépett az emelvényre, és ecsetelte a fia megtámadását és meggyilkolását. Szemében olajos gyűlölet csillogott. Végül Baggira mutatott és halálos ítéletet kért a fejére. Brendát is a felszólították vallomásra és még egy vikinget, ő is Alf embere volt, akik szintén szóról szóra megismételték Alf vallomását.

– Ha olyan pontosan láttad a küzdelmet, hogyan lehet az, hogy nem siettél a fiad segítségére?

– Én már öreg vagyok, hogyan kelhettem volna birokra a te bikaerejű fiaddal?

Végül Hakon Baggira emelte a tekintetét és felszólította, hogy mondja el mi történt. Baggi nézte az apját. Hakon vonásai megkeményedtek és tekintete haragot, és szigorú határozottságot tükrözött.

A tömeg felhördült, és ököllel fenyegetőzve követelte a büntetést. Hakon csendre intette a hőbörgőket, majd összefoglalta a tanúvallomásokat. Példákat sorolt fel a korábbi időkben elkövetett bűncselekmények megtorlásáról. Utána a törzsfőnök szólalt fel:

– Megállapítom Baggi bűnösségét. Számkivetésre ítélem és egész vagyonának az elkobzására, ami a sértett családját illeti meg!

– Ki kíséri el Baggit a száműzetésbe? – tette fel a kérdést a törzsfőnök.

Baggi tétován nézett szét a tömegen. Megpillantotta Ingridet, aki feléje sem nézett, igyekezett kitörni az embergyűrűből. Baggi érezte, egy kéz megérinti a karját.

– Nem vagy szabad ember, nem dönthetsz a sorsod felől! – kiabálta Alf és az öklét rázta Lív felé. Többen felhorkantak, volt aki Alf mellé állt, volt aki Alf ellen kiabált.

– A lány szabad ember, én hoztam magammal Merciából – szólt közbe Hakon.

– Most pedig felkérem Hakont, a törvénytudót, hogy süsse az elítélt mellkasára a számkivetettek bélyegét – szólította fel Hakont a törzsfőnök.

Hakon az emelvény mellett gyújtott tűzben izzó vasra nézett. Lement az emelvényről, és kezébe fogta a billogot. Odament Baggihoz, szétrántotta a mellkasán a báránybőr mellényét, Kitépte Baggi nyakában lógó bőrzacskót, ami a napkövet rejtette.

– Visszaveszem tőled az elsőszülött jogát! – hirdette ki fennhangon, és felmutatta az elkobzott napkövet. Egészen közel hajolt Baggihoz és halkan súgta:

– Ma éjszaka menj az Ördög sziklához, lent az öbölben vár egy hajó, azzal menekülj el! Az izzó vasat egy gyors mozdulattal Baggi mellkasához nyomta.

A tömeg örömujjongásba tört ki, elnyomva Baggi fájdalmas üvöltését. A vikingek táncot jártak az elítélt körül.

– Akkor hirdesd ki, mit bánom én – válaszolta bosszúsan a törzsfőnök, szemmel láthatólag unta már az elhúzódó tárgyalást.

– A szokásainkhoz és a törvényeinkhez híven, az elítéltet egy egész napig nem érheti bántódás, amennyiben valaki ezt a törvényt megszegi, azon az elítélt büntetése végrehajtandó!

Alf tekintete villámokat szórt, de azért odament a törzsfőnökhöz és félrehívta.

– Ugyan már! Na, jó van, majd mi elintézzük! Várlak a házamba, annak ellenére, hogy nem úgy zajlott minden, ahogyan megbeszéltük.

– Tulajdonképpen azt – vigyorgott kaján mosollyal a szája szegletében Alf.

– Türelmetlenül várom – válaszolta a törzsfőnök, és apró szemében kapzsi vágy csillant.

– Megértem a türelmetlenséged nagyuram, nagyon is megértem, de Lív engem illetett volna meg. Esküszöm, hogy Hakon rabszolgaként hozta magával! Esküszöm!

– Hiszen már mindene a tiéd lett, ezt a ványadt, sápadt lány sajnálod? Hiszen a portyáidról százszor szebbeket hozhatsz – mondta a törzsfőnök és leereszkedően hátba vágta Alfot.

– Hakon, gyere te is! – Fordult Alf Hakon felé, aki még mindig a téren állt, és Baggit és Lívet nézte. A lány leoldotta Baggiról a köteleket, egy tégelyecskét vett elő. Óvatosan kente be kenőccsel Baggi mellkasát. Hakon arcán egy pillanatra fájdalmas vonás jelent meg, a szél feltámadt és az arcába fújta a hosszúra nőtt loboncos haját. A vonásai megkeményedtek, amikor Alf felé fordult.

– Gyere te is, már Brenda és a lányaid ott vannak – biztatta Alf kaján vigyorral, ami felfedte a szájában félig elrohadt fogait.

– Majd később csatlakozom – válaszolta Hakon kimérten, és ismét a tér felé nézett, de Baggi és Lív már eltűnt a látóköréből. Urd szavai jutottak az eszébe. Elátkozott – gondolta és keserű érzés tolakodott egészen a torkáig. Vannak érzések, amik felülírják a törvényeket, és neki most a törvények szerint kellett eljárnia. Megtette, amit megtehetett a fiáért, nem kellett végignéznie, hogy megölik előtte. Ezeréves fáradtság tört rá, úgy érezte mintha egy tucat ló száguldott volna végig a testén. Nehéz lépésekkel ment be a házába. Kiküldött minden szolgálót, felrúgta a magas támlájú székét, ami a hatalmát, az erejét jelképezte a házban, és elvetette magát az ágyon. Nem akart látni senkit, elég volt az is, hogy önmagát látta az események kapcsán, mint egy idegen szemlélő. Úgy érezte egyedül van belül ezzel az érzéssel, egyedül összezárva az igazsággal és a lelkiismeretével, ami lassan szétfeszíti a mellkasát. Lehunyt szemhéja mögött előtolakodott Baggi reménykedő pillantása, ami fájón mart bele a mellkasába, ahol az a kemény szíve vadul dobogott.

Baggi a kertek alatt lopakodott a szénatároló irányába, észrevette, hogy Lív követi, mint az árnyék. Megvárta, és elküldte a lányt. A házak kéményéből puhán gomolygott a füst az ég felé, és összekeveredett a hegyek felől lustán leereszkedő köddel. A lemenő nap gyenge fénye még egy pillanatra átderengett a szürke égbolton. Baggi végre elérte a fából épített szénatárolót, és befúrta magát az illatos takarmány közé. A tompa csendet a tároló ajtajának nyikorgása törte meg, és az ajtónyílásban Lív alakja rajzolódott ki. A lány közelebb ment hozzá, és tágra nyílt szemmel nézett rá.

– Hová mehetnék? Mire várhatnék? Alf emberei magukkal hurcolnának, már minden az övék.

– Hogyan lehetnék szabad ember? Soha nem lehetek szabad ebben a barbár világban. Mit kezdhetnék én jó uram a szabadságommal?

– Én az éjszaka folyamán leugrok a szikláról az öbölbe, ott vár egy hajó, és azzal elmegyek.

– Ilyenkor már egyetlen hajó sem indul útnak, valószínűleg a tengerbe veszek. Miért jönnél velem? Hiszen az szinte a biztos halál.

– Amennyiben itt maradok, az is a biztos halál – válaszolta csendesen Lív és odakucorodott Baggi mellé. Baggi érezte, hogy a lány minden porcikájában remeg.

– Hideg van itt. Ahonnan engem hoztak, ott sokkal többet sütött a nap, szebb volt a táj, zöldebb volt a legelő.

– Előbb még bekenem a mellkasod, és indulhatunk – szólt gyengéden a lány, és óvatos mozdulatokkal vitte fel a kencét Baggi mellkasára.

Kiléptek a pajtából, és elindultak az Ördög szikla irányába. Egy erdőn kellett átvágniuk, csend terült el a szürke törzsű fák között. Csörtetés zajára lettek figyelmesek. Megtorpantak, de csak egy szarvas ment át a fák között. Kiértek az erdőből és az Ördög szikla tornyosult fölöttük.

Lassan, egymást támogatva kapaszkodtak fel a meredek, dértől sikamlós sziklafalon. Amikor felértek, egy pillanatra megálltak.

Baggi a lányra nézett. A hold megvilágította az arcát, ami sápadt volt és kísérteties. Haja a ráragadt sártól csimbókokban lógott. Baggi még csak egyszer látta, a férfivá avatásán, hogy Lívnek gyönyörű fekete haja van.

– Itt meredek a sziklafal, és ha jól elrugaszkodunk, akkor sikerülni fog. Én leugrok, nekem már számtalanszor sikerült Lív, de neked nem muszáj velem jönnöd.

Baggi leugrott. Az öböl a jéghideg vizébe csapódott. Néhány pillanat múlva feljött a felszínre, mély levegőt vett, és szétnézett. Lív akkor ugrott. Baggi újra és újra lebukott a víz alá, mire végre megpillantotta a lány tehetetlen testét. Megmarkolta a haját, és kihúzta a partra. A mellkasát nyomkodta, majd fejjel lefelé fordította. A lány vizet öklendezve tért magához.

– Már azt hittem nem jössz! – hallotta Baggi Olaf hangját a háta mögött.

– Az apád rakatott be velem élelmet, bort, meleg birkabőrt, szigonyt és hálót a halakhoz.

– Ne félts te engem, ő most el van foglalva a tivornyával – mondta Olaf és az öbölben veszteglő hajóra mutatott – Mennetek kell!

– Az apád magához vett, mivel én nem a te tulajdonod voltam, hanem a törvénytudóé.

– Ezzel a bárkával nem jutunk messzire – mondta Baggi és a csónakot nézte.

– Ne félj, remek kis hajó ez, a legjobb ácsok készítették, és evezőlapátokkal is elláttam az apád utasítására. Egyébként is hoztam volna evezőket – mondta és együttérzés csillant a szemében. – Most mennetek kell! – tette hozzá. Néhány lépés után megtorpant.

– Jut eszembe, az apád küldi neked ezt – mondta és átadta a bőrzacskót, ami a napkövet rejtette.

– Nincs mit uram – válaszolta Olaf és egy tétova ölelő mozdulatot tett Baggi felé. Baggi átölelte és meglapogatta Olaf hátát.

– Gyere, a hajóban találunk birkabőrt, kicsit megmelegszünk, és napfelkeltekor útnak is indulunk – mondta Baggi a lánynak.

Lív beburkolózott egy meleg szőrmébe és elaludt. Baggi töprengéssel töltötte az éjszakát. El kell határoznia, hogy merre menjen. Egy közeli sziget esetleg biztonságos lehet, és tavasszal a nap-éjegyenlőségekor továbbállhatnak.

A köd elrejtette a felkelő napot. Baggi a napkővel állapította meg a nap állását. Lívvel a partról bevontatták a hajót a tengerbe, és a part mentén eveztek dél felé, ám a hullámok a nyílt tengerre sodorták a hajót. Nem láttak mást, csak köröskörül a végtelen hideg kékséget. Hiába próbáltak evezni, napokig sodorták, dobálták a hullámok a hajójukat. Úgy érezték a rájuk köszöntő éjszaka az égig ér, és nem láttak ilyenkor mást, csak a hajójuk körül fodrozódó fekete hullámokat. Napokig küzdöttek a hánykolódó tengerrel, minden erejüket megfeszítve próbálták a hajót déli irányban tartani. Fogytán volt az élelmük, és elfogyott a bor is, némi ivóvíz lötyögött még a bőrtömlőben. Baggi felhúzta a vitorlát, és a kimerültségtől, az éhségtől, a hajó fenekére feküdt. Lív szorosan Baggihoz bújt. Nagy szél kerekedett. Tengervíz zúdult a hajó belsejébe. Baggi minden erejét összeszedte, hogy kimeregesse a vizet. Lív mohón ivott a tenger vizéből, de azonnal öklendezve kihányta a sós vizet.

Később elcsendesedett a tenger. Baggi kimeregette a maradék vizet a hajó belsejéből, majd kimerülten lerogyott a hajó aljára. Nézte Lív sápadt arcát, kicserepesedett száját, és úgy érezte a tenger foglyaivá váltak. A felkelő nap átderengett a felhők mögött. Baggi elővette a napkövet, és megállapította, hogy a hajójuk délnyugat felé tart.

Egyre zordabb idő fogadta őket. A hajnali első napsugarak dideregve érintették meg a tájat. Egy sivár hegyvonulatot pillantottak meg. Minden erejükkel evezni kezdtek. A hideg nyomán először vékony jégréteg keletkezett körülöttük, majd egyre vastagabb lett a jégpáncél. Sok vesződséggel sikerült kimenteni a hajót a jég fogságából, és a jég tetején vontatták tovább. Megroppant a jégpáncél és újra a vízen folytathatták az útjukat, lavírozva a nagy jégtömbök között. Egy sziget tűnt fel a látóhatár szélén, arra vették az irányt. Nem volt jó a széljárás, ezért minden erejüket latba vetve eveztek a sziget felé. Amikor már egészen közel értek, Baggi akkor ismerte fel Lindisfarne szigetét. A hajót a partra vontatták. A szigetet hó borította, fehér volt minden, csak a kolostor épületének csonka falai meredtek komoran a szürke ég felé. Amikor odaértek, a lakatlan, lepusztult épületben csak egyetlen helyiséget találtak, aminek a tetőszerkezete épen maradt a pusztító tűz után, illetve amikor Baggi jobban szemügyre vette, rájött, hogy ezt már valaki összetákolta. Az ablakrések spalettáit csapkodta a haragos északi szél. Baggi bezárta a spalettákat. A nyitott kémény mellett száraz rőzsét talált, de a tűztérben nem égett a tűz. Félig elüszkösödött fát szedett össze a szomszédos helyiségekből, és megpróbált tüzet csiholni. A rőzse hamar meggyulladt, de a könnyű kis láng a nedves fadarabokat nem tudta lángra lobbantani, csak sűrű, keserű füsttel töltötte be a helyiséget.

Baggi kiment és a romok között éghető anyag után kutatott. Egy ölnyi fával tért vissza. A helyiségben félhomály volt. Lív a sarokban kucorgott. Baggi letette a fát, és kiment a hajón hagyott báránybőrökért, némi élelemért, ami a bárkán maradt. A hajót már rogyadozó lábbal húzta a dagálytól védett helyre. Tudta, hogy jobb lenne körbenéznie a szigeten, mert szemmel láthatólag él, vagy élt itt valaki a romok között, de fogytán volt az ereje. Leroskadt Lív mellé, a báránybőrökkel betakaróztak és a kimerültségtől meglepte őket az álom. Baggi halk motoszkálásra ébredt. Hunyorogva nyitotta ki a szemét, de nem látott senkit. Felkelt, kilépett az ajtón, kinn köd volt és szomorú bizonytalanság. Talán csak egy ölnyire látta maga előtt a világot. A semmit fürkészte. Visszament a házba, és tűzgyújtással bíbelődött. Hallotta, hogy a háta mögött Lív köhög a vackán. Kinn feltámadt a szél, és visszakotorta a füstöt a nyitott kéményen át. Őt is köhögési roham kapta el. Végre egy aprócska láng kinyújtózott és megérintette a fahasábot. Baggi apró ágakat dobott a tűzhelybe készített hasábokra. A lángnyelvek életre keltek, és lenge táncot jártak a tűztér belsejében. Baggi összeszedte az erejét, és egy ibrikkel a patakhoz ment. A patak vizét már megérintette a tél, és a jég élettelenül kifeszült a partjai között. Baggi havat kotort az ibrikbe és bevitte a házba. A tűztér előtt megmelegítette, és megitatta Lívet, majd ő is ivott.

Kimerülten dőltek hátra a báránybőr vackukon. Baggi felkelt és tett a parázzsá szelídült tűzre. Amikor Lív mellé feküdt, érezte, hogy a lány teste tüzel a forróságtól. Baggi kiment, újra havat kotort az ibrikbe és bevitte Lívnek. A lány mohón tömte a szájába a havat. Baggit lázas álmok kerítették hatalmukba. A röpke kis ébrenlétek is lázálomnak tűntek. Ailáról álmodott, Aila sápadt arcát látta maga előtt. Aila hangját hallotta, Aila keze érintését érezte. A röpke ébrenlétek valósága összekeveredett az álmokkal. Szürreálisnak tűnt az egész, és szent meggyőződése volt, hogy már a halál mezsgyéjén, a túlsó parton jár. Ailától tanult imát suttogott, mert úgy érezte a viking istenek elpártoltak tőle. Ez volt az utolsó emléke, mielőtt lángba borította a testét a láz és elvesztette az eszméletét.

[1] Bagdadba

[2] Finnország

[3] Dél-Angliába

[4] A téli napfordulón Jul ünnepén a nap újjászületését ünnepelték.

1A napkő egy csillogó barna földpát, amelyet leginkább szerencsekőként tartanak számon, hagyományosan az 'istenek köve' névvel is illetik.