Titkok és hazugságok
Második fejezet
Emilivel sok minden történt, és sok idő telt el attól fogva, hogy mert változtatni az életén. Nem úgy alakult minden, ahogyan eltervezte. Túl sokáig volt védelem alatt, és a zárt, védelmet nyújtó falak börtönné váltak a számára. A hosszas procedúra megviselte az idegrendszerét. Fellélegzett, amikor végre elhagyta az otthont. Egy régi ismerőse befogadta, és munkát is ajánlott neki. Kísérőként alkalmazta férfi ügyfelei mellé színházba, operába, puccos üzleti vacsorákhoz. Emili csak néhány alkalommal ment el hosztesznek, amikor rájött, ezek a férfiak mást is vártak tőle, nem csak azt, hogy színházba vagy operába kísérgesse őket. Sokkal lassabban alakultak ki a dolgok, mint ahogyan remélte. Olyan lett az élete, mintha köd takarta volna a jövőt, nem látott előre, csak néhány napot, mégsem vágyott arra az életre, amiben valamikor része volt.
Megpróbált munkahelyet keresni. Behívták az egyik céghez, interjúra. Szépen kiöltözött, és elment a megadott címre. A titkárságon már négy fiatal lány várakozott, ők is munkát kerestek. Emilinek a torka összeszorult, amikor végre sorra került, és beléphetett a tágas irodába. A tulajdonos barátságosan üdvözölte, majd hellyel kínálta. Neki már első pillanatban sem volt színpatikus a férfi. A kedvessége, a mézédes hangja émelyítően hatott rá. Ez a hang teljesen ellentmondott a férfi durva külsejének. A feladat nem tűnt nehéznek, egyszerű irodai munkát ajánlott a tulajdonos, majd a bérezésről beszélt:
– Van egy havi alap, ami talán nem tűnik soknak, hiszen ez minimálbér, de minden hónapban van plusz pénz. Persze, csak akkor, ha meg vagyok elégedve magával.
A férfi egy tollat vett a kezébe, és forgatni kezdte az ujjai között.
– Vannak elvárásaim. Érti ugye?
Emili nézte a férfi rövid, vastag ujjait, nem mert felpillantani, ott időzött a tekintete a férfi szőrös kezén.
– Ért engem hölgyem? Vannak különböző kívánságaim, és nem fog rosszul járni, ha teljesíti.
– Értem – válaszolta Emili kiszáradt torokkal.
– Nos?
– Ezen gondolkodnom kell. – Emili felállt, hogy elköszönjön.
– Nincs sok ideje a gondolkodásra hölgyem, ez egy egyszeri ajánlat – mondta a tulajdonos sértődötten. – Bármerre néz, mindenhol átszervezések vannak, leépítik a dolgozókat. Gyárak szűnnek meg, családok kerültek mélyszegénységbe. Esélye sincs jobb helyre elhelyezkedni, protekció nélkül egészen biztosan nem.
– Nem tudom elvállalni – válaszolta Emili zavartan, és még mindig képtelen volt a férfi szemébe nézni.
– Nem baj, kapok munkaerőt, egy tucatot, válogathatok köztük.
Emili sietve távozott.
Volt olyan munkahely, ahová be sem hívták állásinterjúra, volt olyan munka, amit ő nem talált megfelelőnek. Az idő már nagyon szorította, hiszen a pénz, amit magával hozott, erősen fogyóban volt. Lakást kellett keresnie, mivel egyértelmű volt, hogy az ismerősétől el kell költöznie. Az gondolta, hogy a fővárosban könnyen fog boldogulni, és nyugodtam hátrahagyhatja az addigi életét. Lehangoltan ment az utcán, amikor megpillantott egy hajléktalan nőt, aki egy omladozó ház falának támaszkodott, és egykedvűen nézett maga elé. Úgy tűnt a nő nem érzékeli a környező világot, nem kéregetett, nem nézett senkire. Emili összeborzadt a látványtól, és rossz előérzete támadt.
Tudta, hogy egyetlen lehetősége maradt, és már nincs mire várnia.
Egy utcai telefonfülkéhez lépett, nagy levegőt vett, és tárcsázta a régóta őrizgetett telefonszámot. Zavarban volt, érezte, a torka kiszáradt és a szíve hevesen ver. Végre felvették a kagylót. Miután hivatkozott a régi ismeretségükre, elmondta, hogy munkát keres és bármit elvállal. A férfi nevetett, és megadta a lakáscímét. Emili a maradék pénzéből szép ruhákat és fehérneműket vett magának, úgy érezte nem mehet oda úgy, mint egy ágrólszakadt veréb. Nézte magát egy darabig a tükörben. Szőke haja selymesen csillogott, az alakját kiemelte a ruha puha anyaga, az öltözéke visszafogott volt, finom és elegáns. A maradék pénzén taxival ment a megadott budai címre. Nagy, kőből kirakott alapzaton állt a kovácsoltvas kerítés, a rendezett park tujái részben takarták az épületet.
Nagy lélegzetet vett és tétován nyomta meg a csengőt. Ott ácsorgott a kapunál és várta, hogy beengedjék, zavarta a bejáratnál elhelyezett kamera. Végül is nyílt a kapu, és ő besétált rajta. A házigazda már az ajtóban várta és barátságosan fogadta. A nevére nem emlékezett ugyan, de ennyi év után is megismerte. Emili nem mondott magáról túl sokat, igyekezett jó benyomást kelteni. A házigazda udvarolni kezdett, amit ő tartózkodóan fogadott.
A férfi vacsorát hozatott egy jó nevű étteremből, és a hangulat is oldódott. Vacsoráztak és ittak, Emili az italtól kicsit lazábbnak érezte magát. Az este további részében úgy érezte simán megy minden. Lefeküdt a férfival, de folyton a volt férje ölelése és csókja járt az eszében. Úgy érezte, nagyon kimerült, de egy feladatot teljesített, ami szükséges a továbblépéshez. A férfi elaludt, ő nézte az alvó embert. A férfinak remegett a tokája, amikor horkolt, amitől neki libabőrös lett a karja.
Reggel, mielőtt a házigazda elment az egyetemre dolgozni, hosszan megcsókolta.
– Nyugodtan maradj itt a villában, pihend ki magad – mondta neki önelégülten, majd kacsázó léptekkel az ajtóhoz igyekezett.
Alighogy becsukódott az ajtó, már jött is a házvezetőnő, aki csak akkor ment el, amikor a házigazda hazaért. Hetekig így ment, soha egyetlen percre sem hagyták egyedül a villában. Időbe telt, mire elnyerte a professzor bizalmát, és végre felügyelet nélkül maradhatott.
Emili igyekezett nélkülözhetetlenné tenni magát a férfi körül. Sokkal lassabban és vontatottabban alakultak ki a dolgok, mint ahogyan remélte.
A lemenő nap besütött a gardróbszoba ablakán, szép világos helyiség volt ez is. Emili elégedetten nézett végig a szép sorban elhelyezett ruhatárán, és igyekezett megfelelő ruhát kiválasztani estére. A professzor meghívta a Kék Macska bárba. Tulajdonképpen nem akart oda menni, de nem volt választása, a férfi ragaszkodott ehhez a helyhez. Némi válogatás után átöltözött, és elégedetten szemlélte magát a gardrób végében álló hatalmas tükörben. Majd a fésülködőasztalhoz ült, és szolidan kisminkelte az arcát, majd újra a gardrób hatalmas tükre elé lépett. Elégedett volt azzal, amit látott. Átment a nappaliba. A látvány mindig magával ragadta, az ablakokból a Duna kék szalagjára lehetett látni. Elővette a noteszét, hogy ellenőrizze, holnapi napra milyen programja van a professzornak, mire kell figyelmeztetnie, hiszen Aladár, a professzor nagyon szórakozott volt, főleg mostanában, hogy egy tudományos kiküldetésre Afrikába készül. Emili remélte, őt is magával viszi, vagy ha nem, akkor is ott maradhat a villában. Átment a hálószobába csak azért, hogy gyönyörködjön a kilátásban, itt a hegyekre látott, amik szinte bekérezkedtek a szobába. Ő rendezhette be ezt a helységet is a saját ízlése szerint. Úgy tudta, a professzor volt már nős, de a felesége meghalt, gyerekről nem beszélt neki, és ő nem is forszírozta.
– Emili, készen vagy végre? – hallotta a férfi hangját, ami nem volt türelmetlen, mint amikor késésben vannak valahonnan, inkább jókedvűnek tűnt.
– Megyek már.
– Nekem nem tetszik a frizurád, az sem, hogy levágattad és az sem, hogy feketére festetted – mondta a professzor, amikor végignézett Emilin.
– Én jobban érzem így magam – válaszolta Emili.
– Most már remélem, készen vagy? Indulni akarok! – A professzor hangjában már ott vibrált a jól ismert türelmetlenség. – Nem akarom, hogy ilyen legyen a frizurád! Én szőkén ismertelek meg, és ehhez ragaszkodom.
– Jó, majd megnövesztem, és szőkére festetem – mondta Emili engedékenyen.
– Indulni akarok!
– Megyek már – szólt Emili, de valami rossz előérzet vett erőt rajta. – Mondd, miért pont a Kék Macska bárba megyünk?
– Az egy jó hely, hiszen ott ismertelek meg – mondta a professzor és egy ravasz mosoly jelent meg a szája szegletében.
– Indulhatunk – mondta Emili, de kerülte a férfi pillantását.
Alighogy leültek az asztalukhoz, egy részeg ember tántorgott be az ajtón, imbolyogva tartott feléjük, az asztalukra támaszkodott, és fennhangon hetet-havat összehordott.
Emili tágra nyílt a szemmel nézte a férfit, az arca megsápadt és megnyúlt a rémülettől. Félelemmel töltötte el az a tudat, hogy a jól kialakult életét bármi is megzavarhatja. Már jó ideje együtt élt a professzorral. Ez az ütődött, teljesen lecsúszott alak pedig tönkreteszi az estéjüket. Dórának nevezte. Őt nagyon kellemetlenül érintette ezt a helyzet.
A férfi majdnem felborította az asztalukat, mire a kidobó megragadta a vállát és kipenderítette a helyiségből. Emili megkönnyebbülten felsóhajtott.
– Ismered ezt az embert? – kérdezte a professzor.
– Hogy képzeled? Én nem ismerek ilyen alakokat.
– Nekem olyan ismerős!
– Én soha nem láttam.
– Olyan riadtan néztél, mint aki kísértetet lát.
– Tudod, utálom a civilizálatlan viselkedést.
– No, nekem sem hiányoznak ilyen cirkuszok – mondta a professzor határozott hangon, és szúrós tekintettel nézett Emilire.
– Nekem sem, de nem tehetek róla – mentegetőzött Emili és a szája széle megremegett.
– Akkor jó, mert nekem meg pláne nem hiányzik – jelentette ki a professzor, és megelégedés volt a hangjában. – Gyere, hazaviszlek! – szólalt meg újra.
Emili szokatlanul csendes volt a kocsiban, a professzor néha rápillantott vezetés közben.
– Otthon még át kell ismételnünk, amit tudnod kell a fogadáson – szólalt meg a professzor.
– Hiszen még két hónap múlva lesz a fogadás. Ma igazán kifáradtam.
– Azt hiszem, neked legalább olyan fontos, mint nekem, hogy minden rendben menjen.
– Igen, igazad van ‒ válaszolta Emili.
– Letörtnek tűnsz. Nem akarsz mondani nekem valamit?
– Ugyan kedves, nincs semmi gond.
Alighogy hazaértek, a professzor elővette a fényképeket. Emilinek tudnia kellett, kinek mi a pozíciója, ki milyen eredményeket ért el, kinek milyen politikai háttere van.
– Mondd meg, ez ki és milyen kitüntetései vannak, mit kell róla tudnod? – mutatott egy fényképre a professzor. Emili sorban elmondta a betanult információt.
– Olyan, mintha vizsgáztatnál!
– Igen, vizsgázol, drágám.
– Megfeleltem?
– Elméletben igen, de még gyakorolni kell. Élesben a fogadáson fog eldőlni.
– A kollégáid is rendeznek partikat?
– Nincs mindenki olyan szerencsés helyzetben, hogy ezt megengedhesse magának. Én, mint tudod, általában jókor vagyok jó helyen. A pénz és az információ együtt már hatalom – válaszolta a professzor és felemelte a mutatóujját.
– Megyek zuhanyozni – mondta Emili.
– Várj, én is megyek.
Emili kinyitotta a száját, de nem mert ellenkezni.