Karnevál

Jöttedet remegve várom,

Hagyom, hogy az idő

Karjába zárjon.

Hagyom, az éjjel

Érted kiáltson,

Hagyom, a holdfényt,

Hajamon játsszon,

Ezüstös fénnyel

Megkoronázzon.

Göröngyös utakon

A sorsomat járom,

Hagyom az arcomra

Barázdát szántson.

S bár a világ egy karnevál

A pillanat megállt,

És az idő nélküled tovaszállt.

Te soha nem jössz vissza már

S a karnevál meg nem áll.

Szerettem

Szerettem a házat,

És benne az éjszaka nyugalmát,

A kemence mellé terített,

Száradó ruhát.

Sötétkék ég millió csillagát,

Anyám csendes szavát,

A friss kenyér illatát.

Kapunk mellett az orgonafa lombját.

Szerettem a hajnal hasadását,

Apám hitét, az új nap reményét,

A mező minden virágát,

A kéklő messzeségig érő búzatáblát,

A kiskapunk rekedt nyikorgását,

A kutyánk szelíd vakkantását,

A falak meleg ölelését, a család zsibongását.

Szerettem falut őrző templom tornyát.

Az este csendjében konduló harangot.

A távolból hallatszó hegedű bús dalát,

A lomhán mozgó, hazatérő csordát.

Szerettem a lámpa rebbenő lángját,

Az étel ízét, az avar fanyar illatát.

Búcsú

Búcsú nélkül jöttem

Köd tépett hajnalon,

Búcsú nélkül megyek

Zizzenő ágakon.

Magammal viszem örök ölelésed,

Idő hálójában vergődő rab madár,

Kinek nincs már tér és határ.

Búcsú nélkül jöttem

Dér lepte tájakon,

Búcsú nélkül megyek

Úttalan utakon.

Magammal viszem Örök ölelésed.

Idő hálójában vergődő rab madár.

Kinek nincs már tér és határ.

Vártalak

Hidd el, én vártalak,

A zokogó őszi fák alatt,

Futottam a tavasz dallamára,

Bebújtál a nyári napsugárba,

A csillagfényes éjszakába,

A remegő holdsugárba,

Én vártalak a lelkem zugába.

Itt jártál mögöttem, kedvesem,

S én rohanva éltem az életem.

Te ott álltál egy karnyújtásra,

A felkelő napsugárban.

Sodort a rohanó világ,

Kacagva, dúdolva dallamát.

S a magányon sarjadt virág

Remegve őrzi bánatát.

Szeretni jöttem

Szeretni jöttem,

Most és mindörökre,

A mindenért, a semmiért,

Egyetlen forró csókodért.

Aranyhajú lett a nyár,

Varázsport szórt rá a vágy,

A tél betakarta, ne lássa a világ,

Hogy szeretni jöttem,

A mindenért, a semmiért,

Egyetlen forró csókodért,

Álmokat ringató dallamért,

A bíborszínű hajnalért,

Mert szeretni jöttem,

Most és mindörökre.

Hűs hajnalt ígért a nyár,

A képzelet álmodni járt,

Betakarta a tegnapot,

Csillag porral hintette a napot,

Elvarázsolta a holnapot.

Búcsút nem intettem,

De a szemedbe rejtettem,

Hogy szeretni jöttem,

Most és mindörökre.

A mindenért, a semmiért.

S a végtelen összeért e térben.

Míg velem forog a vén világ,

Bús dallomot ringat a nyár,

Én szeretni jöttem.

Most és mindörökre.

Jöttek!

Hegyeken, völgyeken

Dacolva a perzselő nappal,

A megáradt folyóval,

Ősi hittel és reménnyel

Jöttek,

Megvívtak száz csatát,

Hogy e nép találjon hazát.

Erejüket a föld kemény

Kérgébe téve,

Emberöltőkön át igaz hitre térve.

A hitetlenek hiába károgták,

Kár.

Génjeikben, csontjaikban

Hitüket a jövő nemzedéknek

Adva,

Idegen igákat

Nyakukba akasztva,

Az igaz szót éhezve és fázva,

Évszázadok óta hittek

A hitetlenek hiába károgták,

Kár.

Felvértezve hittel és

Reménnyel

Szabadságot vágyva és kiáltva,

Vérrel öntözték a föld porát.

Végül testüket a földnek adva,

Letörettek a megcsúfolt hazán.

Némaságba burkolózva,

Halk imát mormolva,

Ringatták a bölcsőket az anyák.

Konok hittel és reménnyel,

Hallgatás terhét cipelve,

Élt e nép a hazán.

A hitetlenek hiába károgtak,

Kár.